Mark Dickey jól van, és a helyszínen lévő orvosi szolgálat gondoskodik róla – közölte a Törökországi Barlangkutató Szövetség. A kutató szeptember 2-án lett rosszul, mint kiderült gyomorvérzést kapott egy nemzetközi expedíció során, amelyen három amerikai, négy török, egy magyarországi és négy romániai magyar társa kísérte.
A hét elején elsőként a Magyar Barlangi Mentőszolgálat négyfős egészségügyi csoportja ért le Dickey-hez. A csapat gyógyszeres ellátással, valamint vérátömlesztéssel stabilizálta a kutató állapotát. A mentőszolgálat oldalán szombaton arról számolt be, hogy a magyar csapat 29 barlangi mentőből állt, így az olasz csoport után a második legnépesebb csapat volt a helyszínen.
Felszínre hozatala szombat délután kezdődött, és szakaszosan, pihenők és orvosi ellátás közbeiktatásával folyt.
Dickey egy nemzetközi expedícióval a Törökország harmadik legmélyebb barlangjának tartott Morca-barlangot akarata feltérképezni.
Mivel állapota miatt egyedül nem tudott a felszínre jutni, kimentése hordágyon történt.
Őrült, őrült kaland. Csodálatos megint kint lenni
– mondta a felszínre érkező kutató a köré sereglő újságíróknak.
Dickey köszönetet mondott a török kormánynak, hogy lehetővé tette a mentés gyors megkezdését, és ezzel megmentette az életét. Egyúttal megköszönte a segítséget a nemzetközi barlangászközösségnek, köztük a török és magyar barlangi mentőknek.
A barlangász elmondta, hogy a barlangban sok vért hányt. „Egyre nehezebb volt, hogy öntudatomnál maradjak, és egy ponton már úgy éreztem, nem jutok ki élve" – mesélte az újságíróknak. A mentést nehezítette, hogy nagyon meredek, függőleges szakaszokon kellett átkelni, illetve a vízszintes szakaszokat sárban és hideg vízben gázolva kellett megtenni.
A mentéshez mintegy 190 fős nemzetközi mentőcsapat érkezett Magyarországról, Bulgáriából, Horvátországból, Olaszországból, Lengyelországból és Törökországból. A barlangot bizonyos szakaszokon kiszélesítették, a függőleges részeken köteleket rögzítettek a hordágy felhúzásához, és pihenőket is kialakítottak a mentés megkezdése előtt.
A barlangi mentők szombaton indultak felfelé Dickey-vel, aki előzőleg infúziót és vért kapott.
Az Európai Barlangi Mentők Szövetségének közleménye szerint több, a helyszínen tartózkodó barlangi mentő még a barlangban maradt, hogy eltávolítsa a köteleket és a mentéshez használt egyéb felszereléseket.
A szervezet köszönetet mondott a több országból érkező barlangi mentőknek, akik részt vettek a sikeres akcióban.
Hihetetlen örömmel tölt el minket, és nagyon megkönnyebbültünk – írták a sikeres mentés után Mark Dickey szülei közleményben.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel