A jogosulatlan közvetítések vonzóak lehetnek a pénzszűkében lévő rajongóknak, akik a magas előfizetési díjakat, vagy épp a drága belépőjegyeket spórolnák meg. A probléma alapvetően ott kezdődik, hogy az előfizetések magukhoz a sportligákhoz folyna vissza, így a saját „házi” felvételek közvetítése gyakorlatilag a szurkolók által támogatott kluboktól szívja el a pénzt – írja a Bloomberg.
Az élő sportközvetítések „kalózkodása” az 1980-as évek óta létezik, amikor is a hackerek megtalálták a módját, hogy hozzáférjenek a sportesemények titkosított közvetítéséhez a kábeltévén.
Amióta a sportközvetítések áttértek az internetre a jelenség egyre inkább csak elterjedt és normalizálódott. Keresésre már a Google is felkínálja az illegális oldalakat és csupán néhány kattintással elérhetőek már a közvetítések. A streameket széles körben reklámozzák is általában a közösségi médián, így a legtöbb szurkoló fejében meg sem fordul, hogy a közvetítés, amit éppen néz, illegális, és a kedvenc csapatának érdekeit sérti.
A jobb minőségű illegális szolgáltatások egy része már saját ügyfélszolgálattal is rendelkezik.
A kalózkodás elleni eszközöket értékesítő Synamedia és az Ampere Analysis médiakutató cég tanulmánya szerint a műsorszolgáltatók akár 28 milliárd dollárnyi potenciális éves bevételtől is elesnek. A jelenség ma már szinte minden sportot érint, beleértve a futballt, a krikettet, a bokszot és a Forma-1-et is.
A kalózok általában reklámok árusításával, vagy a törvényes szolgálatókénál olcsóbb előfizetés kínálásával tudnak pénztkeresni.
Cameron Andrews, a katari székhelyű beIN sportközvetítő kalózkodás elleni osztályának vezetője elmondta, hogy az iparág az elmúlt évtized elején vette észre először, hogy a tartalom nagy részét már illegálisan nézik az emberek az interneten keresztül.
A minőség ekkor még viszonylag gyenge volt, azonban az illegális közvetítések színvonala javult, így ennek köszönhetően robbanásszerűen nőtt a jogtalanul streamelt élő sportesemények száma. 2022-ben 30 százalékkal nőtt csak az Európai Unió országában, az EU Szellemi Tulajdon Hivatalának tanulmánya alapján.
A kalózkodás növekedése összefüggésbe hozható a legális streaming szolgáltatások előfizetési díjának emelkedésével is.
A jelenséget nehéz felszámolni, hiszen a kalózfilmek, tévéműsorok és zenék online észlelésére kifejlesztett és már jól bevált technika, az élő tartalom esetén már kevésbé hatékony. Az előre felvett tartalmakat, például egy filmet, automatikusan észlelni lehet a digitális egyezési technológia segítségével.
Ez lehetővé teheti az olyan platformok számára, mint a YouTube, hogy megakadályozzák a feltöltést, vagy éppen a szerzői jog tulajdonosának, hogy megtalálja a kalóz tartalmat, és jogi kérelmet nyújtson be annak eltávolítására.
Annyi a budapesti álmoknak? Szívesen rendezne olimpiát a világ legnépesebb országa
India emellett sportnagyhatalommá válna. Párizsban hat érmet szereztek. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!