India sportminisztere megerősítette, hogy országa meg akarja rendezni a 2036-os nyári olimpiát, egyszersmind el akarja érni, hogy az ötkarikás játékok éremtáblázatán a legeredményesebb tíz nemzet közé kerüljön.
Az insidethegames.biz portál beszámolója szerint Manszuh Mandavija egyetemi hallgatók előtt elhangzott beszédében a sportdiplomáciai törekvések erősítése mellett kiemelt célnak nevezte az indiai sporttehetségek felkutatását és nagyszabású terv megvalósítását annak érdekében, hogy minél több eredményes versenyzőjük legyen.
Kapcsolódó
Nemrég Narendra Modi miniszterelnök foglalt állást amellett, hogy Indiát 2047-re fejlett országgá kell alakítani, s ennek keretében cél, hogy India a legjobb öt közé kerüljön a globális sportszíntéren.
- Világszínvonalú sportolókat kell nevelnünk. Fel kell ismernünk a sporttehetségeket, és biztosítani kell számukra a szükséges eszközöket. A következő negyedszázad fejlődési víziójaként fogalmaztunk meg egy olyan elképzelést is,
- mondta a sportminiszter.
Azt persze érdemes hozzátenni, hogy például Katar is komoly esélyekkel pályázik, sőt már potenciális befutóként beszéltek tavasszal az arab országról.
Katar mellett ráadásul Szaúd-Arábia is szívesen rendezné meg a 12 év múlva esedékes olimpiát, és India mellett már Indonézia is bejelentkezett. Az eddigi szándéknyilatkozatok alapján a Koreai Köztársaság, Egyiptom, Lengyelország és Németország pályázata szintén várható. Korábbi sajtóhírek alapján az érdeklődőkhöz Törökország, Magyarország, valamint a közel-keleti régió országai közül néhány csatlakozhat még.
India a nyári, párizsi olimpián történetének harmadik legjobb ötkarikás eredményét érte el azzal, hogy hat érmet - egy ezüstöt és öt bronzot - szerzett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő