Összesen 16 774 orosz halálát erősítették meg Ukrajnában, az elmúlt két hétben pedig 1600 névvel bővült a halálos áldozatok száma, ami rekordnak számít a háború kezdete óta – írja a Lettországból szerkesztett, független orosz oknyomozó portál, a Meduza.
Az elhunyt orosz katonák listáját egy MediaZone nevű projekt munkatársai, valamint a BBC orosz szolgálatának újságírói szerkesztik önkéntesekkel együtt. Az ő nyilvántartásuk szerint már 16 774 orosz neve szerepel benne, akiknek a halála egészen biztosan az Ukrajnában zajló orosz offenzívához köthető.
A MediaZone kéthetente szokta közölni, hogy az utóbbi két hétben hogyan változott a háborúban elhunyt oroszok létszáma. Legutóbbi közlésük alapján az előző, február 24-i veszteségjelentés óta, március 10-ig 1638 újabb névvel bővült a lista. Két hetes ciklusban ekkora bővülésre a háború tavaly februári kezdete óta nem volt példa.
Ezen belül is a legtöbb halálos áldozatot az orosz seregben a Wagner-csoport zsoldosai közt azonosították.
A nyilvántartás azt is megállapította, hogy az elmúlt két hétben 11 alezredesi vagy annál magasabb rangú orosz tiszt halt meg Ukrajnában, köztük például két tüzérségi parancsnok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről