Hamarosan kezdetét veszi minden idők egyik legjelentősebb egészségügyi reformja Horvátországban, melynek keretében a kormány kötelezővé teszi a lakosság számára a rendszeres orvosi szűrővizsgálatokat. Az intézkedéssel Zágráb a nemzet általános egészségügyi állapotát kívánja felmérni és szükség esetén javítani - írja a vg.hu
A portál kitér rá, hogy az Eurostat adatai szerint az uniós országok közül Horvátországban az egyik legmagasabb a krónikus, azon belül is a szív és érrendszeri betegségekkel küszködők aránya, s az egészségügyi tárca ezért még tavaly úgy döntött, hogy 2023-ban egy átfogó kivizsgálási programot indít a lakosság körében, hiszen a legtöbb betegség könnyebben kezelhető, ha azokat időben diagnosztizálják.
A szűrővizsgálatokon való részvételt a tervek szerint minden állampolgárnak kötelezővé teszik.
A program márciusban indul, először Zadar és Verőce-Drávamente megyében, majd az ottani tapasztalatokat felhasználva őszre kiterjesztik az egész országra. A páciensek korosztályuktól függően évente vagy kétévente előre meghatározott időpontban érkeznek majd a vizsgálatokra. Ezek zömét a központi kórházakban vagy szűrőbuszokban végzik majd el. A fiatalok számára csak általános egészségügyi ellenőrzést írnak elő, 40 év felett pedig már a komolyabb betegségek jeleit is figyelik.
Kötelező, de mégsem
A kötelező egészségügyi vizsgálatok költségeit a társadalombiztosító fedezi. Kötelező, ám ha valaki nem akar részt venni rajta, megteheti: akik megtagadják, azoknak a társadalombiztosító egyfajta büntetésként magasabb díjat számol fel.
Vili Beros egészségügyi miniszter a Jutarnji list újságnak adott interjúban elmondta, hogy a céljuk az, hogy minden lakost kivizsgáljanak, ezért a vizsgálatokon való részvételre a munkáltatóknak szabadnapot kell majd biztosítaniuk az alkalmazottiak számára - idézi a vg.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

„Valaki magyarázza már el ennek a hibbantnak” - Trump csúnyán beszólt a leglelkesebb hype-emberének

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Debrecen után Pécset is célba veheti a kínai fóliaóriás

Cellában várja sorsát a zöldségmaffia - nagyban gyártották a számlát a Nagybanin
