A UPC holland kábeltévé-szolgáltató leállítja a tervezett fejlesztést Szlovákiában, és fontolóra veszi, hogy kivonul az országból, miután a távközlési hivatal nem hagyta jóvá a cég által tervezett áremelést.
Pozsonyi tudósítónktól
A UPC Slovensko átértékeli további szlovákiai tevékenységét, miután a pozsonyi távközlési hivatal közölte, hogy legfeljebb 12 százalékos áremelést engedélyez a kábeltévés szolgáltatások terén - nyilatkozta tegnap a cég szóvivője. A vállalat máris bejelentette, hogy a jelenlegi feltételek mellett kénytelenek elhalasztani a tervezett fejlesztést, ami az internet-hozzáférést biztosította volna az előfizetőknek a kábeltévé-hálózaton keresztül; erre eredetileg 260 millió koronát (1 dollár=46,25 korona) kívántak fordítani. A fejlesztések mintegy száz munkahelyet teremtettek volna. A UPC jelenleg a szlovákiai kábeltévés piac 80 százalékát ellenőrzi.
A UPC a napokban jelentette be, hogy február elsejétől a kábelszolgáltatási alapcsomag árát 5, a kibővített programcsomagét pedig 40 százalékkal emeli. Az alapcsomag a közszolgálati televízió adásán kívül 4-8 csatornát tartalmaz, míg a kibővített programcsomag 25-32 csatornával gazdagabb. A cég, amely az év elején Csehországban is jelentősen drágította szolgáltatásait, a most megtorpedózott szlovákiai áremeléseket azzal indokolta, hogy egyre nagyobb összegeket kell fordítani a technikai felszerelésre és a szerzői jogokra. Míg 1997-ben az alapcsomag ára havi 32, a kibővített programcsomagé pedig 117 korona volt, idén az áremeléseket követően már 57, illetve 280 korona a tarifa. Külön számlázzák a mozicsatornaként reklámozott HBO-t, ezért havi 299 koronát kell fizetni.
A tervezett áremelések ellentétben vannak a szlovák távközlési hivatal álláspontjával, amely a kábeltévés szolgáltatásokat felügyeli. Mivel hatóságilag szabályozott árakról van szó, a UPC csak a hivatallal történt egyeztetés után emelhette volna az árakat. A cég azonban kihasználta az átmeneti interregnumot, hogy a távközlési hivatal néhány hónapos késéssel vette át az árszabályozás jogát a pénzügyminisztériumtól.
Sidó Zoltán, az Új Szó munkatársa
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.