Eredetileg irodaháznak szánták, ám a környéken lakók tiltakozása miatt meg kellett változtatni a tervet, s végül egy 81 lakásos társasházegyüttest épített a fővárosban, a II. kerületi Kapás utcában az OTP Ingatlan Rt. A 3000 négyzetméteres üres telken három hét- és egy hatszintes ház épült, amelyek ugyan különállóak, de a föld alatti garázsokon, illetve a belső udvaron keresztül is elérhetők az egyes lépcsőházak. Az ingatlanfejlesztésnek helyet adó telket egy pénzintézettől vásárolta meg a társaság, amelyhez magánvállalkozók jelzáloghitelének fejében került – foglalta össze az ingatlanvásárlás előzményét Szabó János, az OTP-Ingatlan vezérigazgatója. A beruházó cég számára a mai napig sem érthető, hogy a környéken lakók miért tiltakoztak az irodaház építése ellen. Ellenállásukat figyelembe véve született meg a társasház építésének terve, melynek kivitelezése részeként a telket határoló lakóépületek tűzfalait és a szükséges helyeken a tetőrészt is felújították. A teljes beruházás mintegy 2,4 milliárd forintba került, amit az OTP-Ingatlan saját forrásból finanszírozott. A tavaly tavasszal megkezdett építkezés ez év őszéig tartott, most zajlik a lakások használatba vételi engedélyének kiadása, s várhatóan karácsony előtt beköltözhetnek a lakók. Szabó tájékoztatása szerint mostanra az 53–118 négyzetméter közötti lakások több mint 90 százaléka elkelt. Valamennyi kulcsrakész, beépített konyhával és fürdőszobával készült, amelyek kialakítását, illetve felszereltségét a vevőkkel egyeztették. Az épületegyüttesben összesen 105 autó parkolására alkalmas föld alatti garázsszintet és három üzlethelyiséget is kialakítottak. A Kapás utcai társasházegyüttes mellett az OTP-Ingatlan a főváros több pontján is épít lakásokat s Budapesten kívül több városban is folyik a vállalathoz kötődő építés – utóbbiak beruházási értéke megközelíti 18 milliárd forintot.