Az FDI számos szempont szerint rangsorolta 2014-2015-re európai városait és régióit, Budapest több tízes toplistán is szerepel. A legvonzóbb kelet-európai tőkebefektetési helyszín címe mellett kilencedik az európai fővárosok összesített listáján, hetedik ugyanebben a körben a befektetések költséghatékonyságát vizsgáló rangsorban, és ötödik helyen áll London, Moszkva, Dublin és Párizs mögött Budapest, mint a legbarátságosabb üzleti környezetet biztosító célpont. Abban a kategóriában, amelyik a kormányok befektetőbarát stratégiáit és a befektetőknek nyújtott szolgáltatásokat veszi górcső alá, a nyolcadik helyen áll Budapest.
Két magyarországi régió is a listákra került: Észak-Alföld a költséghatékonysági versenyben nyert harmadik helyezést a nagy európai régiók között, a Dél-Dunántúl pedig a hatodik legjobb ugyanebben a versenyben a régiók között.
Berényi János, a HITA elnöke a díj kapcsán a Napi.hu-nak elmondta: határozott pozitív üzenet a befektetők felé az FT által meghirdetett versenyben az első helyet elérni. A külföldi működőtőke döntően a szolgáltatóközpontokon (shared service centers - ssc) és az autóiparon keresztül érkezik, eddig összesen 80 ssc települt Magyarországra, ebből több mint 70 Budapestre, mintegy 30 ezer munkahelyet teremtve.
A HITA további 36 ssc-vel tárgyal jelenleg, amelyek további 8-10 ezer munkahelyet hozhatnak létre. A HITA közreműködésével tavaly 1,2 milliárd euró, azaz 360 milliárd forintnyi működőtőke érkezett Magyarországra, főként az autóiparba, Budapesten pedig a szolgáltatóközpont iparágba.
| Budapest |
| Wroclaw |
| Katowice |
| Plzen |
| Moszkva |
| Brno |
| Poznan |
| Ostrava |
| Pozsony |
| Prága |
| Forrás: Financial Times/FDI |
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben