A Budapesti Közművek ma délelőtt átutalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára Rákosrendező vételárának első részletét. Budapest az adásvételi szerződésbe lép be, és abból a magától értetődő tényből indul ki: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is.
A tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik, ehhez kell még legalább két hónap. Akkor - és nem előbb - tudjuk elkezdeni a terület rendbetételét. Ami sürgető, mert több jelzést is kaptam arról: az állam még az elmúlt hetekben is szemétlerakónak használta a budapestiek új tulajdonát, mondta a budapesti főpolgármester.
Az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról. Ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába. Azért is fontos újra és újra tisztázni ezt a jogi menetrendet, mert már megérkeztek az egységsugarú trollok a maguk éleslátásával: órák óta Budapesté a terület és még mindig tele van szeméttel.
Kapcsolódó
Csak a szokásos, de remélem, a többség azért megérti, még legalább két hónap, mire elkezdhetjük a kommunális hulladék elszállítását. Amint lehet, el is kezdjük, tette hozzá a főpolgármester. Közben meg kell állapodnunk az állam szemetének elszállításáról, már csak azért is, folytatta, mert több jelzést kaptunk arról, hogy még az elmúlt napokban is szemétlerakónak használták a területet.
Pedig a magyar jogszabályok világosak: a szemét, amit az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell onnan elszállítania, vagy az államnak kell fizetni érte.
Majd jöhet a megállapodás a kármentesítésről is, na meg az állami közlekedési beruházásokról is. Hosszú folyamat, bizonyosan nem lesz vitáktól mentes, de Rákosrendező kapcsán a legfontosabb már eldőlt: a terület a magánérdekek helyett a közérdeket, Budapest jövőjét fogja szolgálni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna