Budapesten az első félévben 1657 lakást vettek használatba, 22 százalékkal többet, mint 2019 első félévében. A községekben a fővároshoz hasonló mértékben nőtt a használatba vett lakások száma (23 százalék), a városokban a növekedés erősebb volt (a megyei jogú városokban 40, az egyéb városokban 47 százalék).
A természetes személyek által épített lakások aránya 47-ről 45 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 52-ről 54 százalékra nőtt 2019 első félévéhez képest.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 43 százaléka többlakásos épületben, 4,2 százaléka lakóparkban található.
A használatba vett lakások átlagos alapterülete 2 négyzetméterrel, 96,6 négyzetméterre csökkent 2019 első félévéhez viszonyítva.
Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 12 475 volt, 32 százalékkal kevesebb, mint az előző év ugyanezen időszakában. Az új lakások 39 százalékát a fővárosban tervezik felépíteni.
Az építendő lakások száma minden településkategóriában csökkent 2019 első félévéhez képest: Budapesten 21 százalékkal, a megyei jogú városokban 51 százalékkal, az egyéb városokban 34 százalékkal, a községekben 25 százalékkal. Az építtetők az esetek 49 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
2019 első félévéhez viszonyítva:
- az engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a megyék többségében csökkent, kivéve Fejér és Veszprém megyét, ahol - sorrendben - 76, illetve 11 százalékkal növekedett,
- a kiadott új építési engedélyek alapján 27 százalékkal kevesebb, összesen 5437 lakóépület építését tervezik az országban.
- a tervezett nem lakóépületek száma országos szinten 4 százalékkal csökkent (1918 darab).
A koronavírus-járvány kirobbanása utáni hónapokban az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma átmenetileg visszaesett: 2019 azonos hónapjaihoz képest márciusban kétharmadára, április-májusban alig több mint felére csökkent, júniusra viszont újra megközelítette az egy évvel korábbi szintet (90 százalék).
Budapesten az április-májusi visszaesés még erőteljesebb volt, de júniusban a tavalyinál majdnem kétszer több lakás építését kezdeményezték. A használatba vett lakások számát tekintve nem mutatható ki hasonló visszaesés: 2020 második negyedévében 40 százalékkal több lakás készült el, mint az előző év azonos időszakában.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le