A lap összeállítása szerint a lakásépítő cégek máris újabb projektek indításáról döntöttek, és felgyorsítják tervezett fejlesztéseiket is.
A csokot érintő döntéssel a nagyobb lakások kategóriájában nő az új lakások versenyképessége a használtakéval szemben - vetítette előre a lehetséges hatásokat az egyik legnagyobb lakásépítő vállalatcsoport, a Metrodom értékesítési igazgatója, Kricsfalussy Tamás a lapnak nyilatkozva. A cég ezért máris új építési telkeket keres, és növeli a jövőre induló projektek számát. A csok eddig csak három gyerek megléte esetén volt igazán nagy segítség, most viszont az áfa egy gyermek után is visszaigényelhető, ha egyébként megvan a csok-jogosultság, és élnek is vele.
Felgyorsítja projektjeinek indítását a Biggeorge Property is, amely jelenleg ezer lakást épít. Demetrovits Petra értékesítési igazgató elmondta, hogy a cég vásárlóit is megmozgatta az áfacsökkentés híre, elsősorban az abból adódó árváltozás pontos összege iránt érdeklődnek.
"Az újabb kormánydöntések a minőségi újlakás-állomány bővülését jelentősen segíthetik" - mondta a lapnak Martin János, a Wing csoporthoz tartozó, több mint ezer lakást fejlesztő Living üzletág igazgatója. Hozzátette: a bejelentés óta kissé emelkedő érdeklődést tapasztalnak, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy a tervezett lakásvásárlást hogyan érinti az áfadöntés.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le