Az irodakomplexum így már 75 ezer négyzetméteren több, mint 5000 it-szakembernek és 1000 diáknak biztosít munkakörnyezetet.
A Graphisoft Park 1998-ban nyitott meg egykori Óbudai Gázgyár helyén.
Kapcsolódó
"A Graphisoft Park azzal a szemlélettel épült, hogy ha egy fiatal tehetség ide állásinterjúra jön, beleszeressen a helybe, és ha egy fejvadász később egy jobb ajánlattal keresné meg, ne akarjon innen elmenni" - mondta Bojár Gábor, a Graphisoft Park alapítója és az igazgatótanács elnöke a 20 éves jubileum alkalmából szervezett eseményen.
Az észak-budai irodakomplexum első bérlői között volt, a névadó mellett többek között a Microsoft, majd később a Canon, a SAP és a Servier gyógyszergyártó is itt nyitott irodát. Szintén bérlő a Silicon Labs és a Microsec is.

Az irodapark 2006-ban bővült a jelenlegihez hasonló mértékben: akkor, leginkább a Microsoft és az SAP igényei alapján, közel 13 ezer négyzetméter új irodaterületet építettek. Az SAP parkbeli jelenléte már 21 ezer négyzetmétert tesz ki. Elkészült az úgynevezett Startup House is, amely a földszinten egy kávézónak, az emeleteken pedig elsősorban kis cégeknek és a Graphisoft Park menedzsmentjének biztosít teret.
A Graphisoft Park 2014 óta két nemzetközi egyetemnek is helyet ad: az IBS (International Business School) és a Bojár Gábor alapította AIT (Aquincum Institute of Technology) diákjai is a parkban tanulnak.
A képek forrása: Graphisoft Park.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt a M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Mentőövet dobtak a kórházaknak, de még mindig milliárdok hiányoznak
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
