Az új építésű fővárosi lakások esetében a korszerű kivitelezés és a kiemelkedő energetikai jellemzők mellett az egyre szűkülő kínálat is felfelé hajtja az árakat. A területi különbségek azonban még így is drámaiak: míg a XV. és XX. kerületekben még 1 millió forint körül mozog az átlagos négyzetméterár, addig a II. kerületben már a 3,4 millió forintos árszintet is elérheti, de például már az I., V. és XII. kerületekben is 2 millió forint feletti négyzetméterárakkal kell számolni.
Eközben a felújítandó lakások ára is meredeken emelkedett: a jelenlegi 990-995 ezer forintos négyzetméterár éves szinten 12 százalékos növekedést jelent. A jobb állapotú használt társasházi lakások medián ára már 1,1 millió Ft/m², a 40 m2 alatti garzonok átlagára pedig elérte az 1,2 millió Ft/m²-t, ezzel közelítve az új építésűek árszintjét.
Kapcsolódó
Fontos tényező a felújítási költség, ami jelentősen megdrágíthatja beruházást. Egy átlagos, 60 négyzetméteres lakás kozmetikai felújítása akár 6 millió forintba is kerülhet, míg egy átfogó, energetikai korszerűsítés esetén akár a 15 millió forintot is elérheti. Így a teljes költség sok esetben már nem is kedvezőbb, mint egy új építésű lakásé, különösen, ha társasházi lakásról van szó, ahol az Otthonfelújítási Támogatás nem vehető igénybe
– hangsúlyozta Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője.
Ezzel szemben a felújítandó családi házak piaca más képet mutat: egy Pest vármegyei, 120 négyzetméteres családi ház átlagosan 450-550 ezer Ft/m² áron vásárolható meg, ami 54-66 millió forintos vételárat jelent. Ha ehhez hozzáadjuk a mintegy 30 millió forintos felújítási költséget, amit az Otthonfelújítási Támogatás 3 millió forinttal mérsékelhet, a teljes beruházás 81-93 millió forint közétehető.
Ez az összeg már versenyképessé tehet egy felújítandó családi házat egy új építésűvel szemben, köszönhetően a vissza nem térítendő, akár 3 millió forintos támogatásnak, amely energetikai korszerűsítésre, egyebek mellett például hőszigetelésre, nyílászáró-cserére vagy fűtéskorszerűsítésre igényelhető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Elege lett a magyaroknak a hírekből, teljesen másra vágynak az interneten
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Titkolt fegyverüzlet: a kormány gyakorlatilag ajándékba adott 66 harckocsit Szerbiának