Elöljáróban rögtön meg kell említeni, hogy a törvény elnevezésében az "új" kifejezés nem a legszerencsésebb. Nem véletlen, hogy a jogalkotó általában tartózkodik az ilyen jelzős szerkezeteknek a törvények címében való megjelentetésétől, hiszen ez egyrészt az idő múlásával akár megmosolyoghatóvá is válhat, másrészt a konkrét témát illetően akkor is politikai-ideológiai töltetet sugallhat, ha az egyébként a törvényben nincs benne. Jó példa az elnevezés nem szerencsés voltára Gazdag László megállapítása: "véget kell vetni már az ideológiai, politikai töltetű diszkriminációnak ('régi' és 'új' szövetkezetek, az egyik kedves, a másik nem), az agrártermelő kisember ne legyen továbbra is a politika és az ideológia játékszere. A gazdasági és társadalmi érdekeknek és racionalitásnak kell meghatároznia végre a magyar agrár- és vidékpolitikát" (dr. Gazdag László: Agrárstruktúránk az EU-csatlakozás tükrében, Szövetkezés 2000/1-2 140. o.). Egy korszerű szövetkezeti törvény megalkotásával mind a szakma, mind pedig a politika egyetértett és ezt támasztották alá a statisztikai adatok is: "10 év alatt - a rendszerváltozást követően - a működő szövetkezetek száma hazánkban 24 százalékkal csökkent. A korábbi mezőgazdasági termelőszövetkezetek, illetve az ipari szövetkezetek körében volt a legerőteljesebb a fogyás. Ezen túl minden típusban jelentős mozgások zajlottak. A növekedés és a csökkenés mérlege a mezőgazdaságban volt a legsajátosabb. Tíz évvel ezelőtt e szférában 1341 mezőgazdasági (termelő-), ma 1798 szövetkezet működik. A 34 százalékos növekedés (457 szövetkezet) mögött az osztódásos szaporodás, a gazda-, a termékpályás szövetkezetek, s az egyéb mezőgazdasági jellegű szövetkezeti szerveződések állnak. Mellettük az agráriumban megjelent 1,2 millió kistermelő, 14 ezer főfoglalkozású egyéni vállalkozó, illetve 11 ezer társas vállalkozás. A mezőgazdasági üzemek rendszerében uralkodók lettek a családi gazdaságok és a szövetkezetek." (Szövetkezetfejlesztés az ezredforduló éveiben hazánkban, Szövetkezés 1992/2. számának melléklete, 10. o.) Már a törvény első átolvasásakor is feltűnik, hogy a szabályok jelentős részét a gazdasági társaságokról szóló törvényből "emelték át", ráadásul nem csak a hatályos törvény, hanem az 1988. évi VI. törvény megoldásai is szerepelnek. Kivétel ez alól természetesen magának a szövetkezetnek a fogalma. A következőkben áttekintem egyrészt a szövetkezet fogalmát, másrészt pedig arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon a társasági törvényekből "kölcsönvett" szabályok szövetkezeti normává való átlényegülésük során meg tudnak-e felelni céljuknak. Ezt követően az a kérdés sem kerülhető meg, hogy mennyiben indokolt a mai körülmények között a szövetkezeti jogalkotás Gt.-n kívül tartása. A SZÖVETKEZET FOGALMA A törvény 3. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg a szövetkezet fogalmát: a szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működő, a tagok saját gazdálkodása eredményességének előmozdítását - ideértve a természetes személy tagok fogyasztását is -, illetve esetenként tagjai, munkavállalói és azok hozzátartozói kulturális, oktatási, szociális szükségletei kielégítését szolgáló, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet. A megfogalmazásból kitűnően a legkarakterisztikusabb jellemzője a szövetkezetnek a tagjai saját gazdálkodásának segítése. E célkitűzés az alapvető szövetkezeti elvekhez való örvendetes visszatérést jelenti, és lényegében megegyezik az 1875-ös XXXVII t.c. (Kt) 223. paragrafusában adott szövetkezeti fogalommal: "Szövetkezetnek, ezen törvény értelmében meg nem határozott számú tagokból álló azon társaság tekintetik, mely tagjai hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett illetőleg a kölcsönösség alapján előmozdítására alakul." A szövetkezet fogalmi meghatározását tartalmazó norma nem értékelhető önmagában, ugyanis érdekes módon a normaszöveg bizonyos elemei szó szerint újra megjelennek a szövetkezet gazdasági tevékenységéről szóló részben. 21. paragrafus (1) szerint a szövetkezet gazdasági tevékenységet - ideértve gazdasági társaság alapítását és az abban való tagsági részesedés szerzését is - a tagjai gazdasági tevékenységével összefüggésben, annak eredményessége érdekében, valamint tagjai kulturális, oktatási és szociális igényeinek kielégítése céljából végezhet. A szövetkezet e tevékenysége a tagjaival folytatott együttműködést - azaz nem üzletszerű tevékenységet - és a harmadik személyek vonatkozásában végzett üzletszerű gazdasági tevékenységet foglalja magába. Az idézett szakasz (1) bekezdésének első mondata meghatározza, hogy a szövetkezet egyáltalán gazdasági tevékenységet milyen célból, kiknek az érdekében végezhet. A szövetkezet fogalmi meghatározásából ez tulajdonképpen ugyancsak kitűnik, a megismétlés tehát véleményem szerint felesleges, mert új információt nem nyújt. Deklaratív jelleggel természetesen helye lehet a törvényben. A probléma a bekezdés második mondatával van, ahol a szöveg a tevékenységet lényegében szűkíti - korlátozva ezzel a szövetkezet gazdasági mozgásterét - és mind a tagokkal folytatott együttműködést, mind pedig a harmadik személyek vonatkozásában végzett üzletszerű gazdasági tevékenységet e kategóriába sorolja. Ennek alapján a jogszabály egyszerű nyelvtani értelmezésével könnyen arra az eredményre juthatunk, hogy a szövetkezeteknek a jogalkotó csupán korlátozott jogalanyiságot óhajt biztosítani, visszahozza tehát a célhoz kötöttség merev rendszerét a gazdasági életben, amit pedig már a Ptk. 1977-es módosításakor sikerült kiiktatni. Ezt a nézetet erősíti a (2) bekezdés, amelyre nem lett volna szükség, ha nem lenne tényleges korlátozásról szó. Kérdés, hogy valóban ezt akarta-e a jogalkotó elérni. Úgy érzem, nem árt felhívni arra a figyelmet, hogy a Gt. szabályai között nem találunk a szövetkezetek tevékenységére vonatkozóan ilyen jellegű korlátozást. A SZÖVETKEZET ALAPÍTÁSA Az alapításhoz főszabályként legalább 5 tag szükséges, akik alakuló közgyűlésen határozzák el a megalakulást. Az alakuló közgyűlés feladata lényegében megegyezik a Gt. 217. paragrafusában foglalt részvénytársasági alakuló közgyűlési feladatokkal, azzal a lényeges eltéréssel, hogy szövetkezet esetében - mivel itt az előtársasági létszak nem ismert - dönteni kell az alakuló közgyűlésig kötött szerződések jóváhagyásáról. Az előtársaság mint intézmény ismeretlen volta arra késztette a jogalkotót, hogy visszanyúljon az 1988. évi VI. törvény megoldásához. A felhívott törvény 25. paragrafusának (1) bekezdése szerint, akik a cégbejegyzés megtörténte előtt a társaság nevében eljártak, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a közös név alatt vállalt kötelezettségekért. A felelősség kizárása vagy korlátozása a társaság hitelezőivel szemben hatálytalan. Az Sztv. 12. paragrafus (1) bekezdése a felhívott szakasszal szinte szó szerint megegyezik: azok, akik a cégbejegyzés megtörténte előtt saját nevükben, de a szövetkezet javára eljártak, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a vállalt kötelezettségekért. A felelősség kizárása vagy korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan. A szövegbeli minimális eltérés alapja a Gt. időközben bekövetkezett szemléletváltozása. Amíg ugyanis a cégbejegyzés visszamenő hatályú volt, a cégbejegyzést megelőzően is lehetett a cég nevében kötelezettséget vállalni, mivel - bejegyzés esetén - az alakuló közgyűlés időpontjától kezdve a cég már létezni fog. A mai hatályos felfogás szerint viszont, - amely a Ctv. alapján a szövetkezetekre is irányadó - a cég, s így a szövetkezet is csak a bejegyzés időpontjában jön létre jogilag, fogalmilag kizárt tehát egy nem létező és soha nem is létezhető cég nevében jognyilatkozatot tenni. Ezért volt szükség tehát a "saját nevükben, de a szövetkezet javára" fordulatra. A felelősség alóli mentesítésre ugyanazok a szabályok vonatkoznak - az előbb tárgyalt eltéréssel - mint a régi Gt. megoldása. Az előbbiekből tehát megállapítható, hogy az Sztv. ezen részét az 1988. évi VI. törvényből emelték át. A SZÖVETKEZET SZERVEZETE A közgyűlés hatásköréről szóló rendelkezések a Gt. mintáját követik, természetesen a szövetkezeti jellegből adódó eltérésekkel (pl. tag kilépésének, illetve új tag belépésének a szabályozása). A szabályozás azonban kiegészül a korlátolt felelősségű társaságok szabályozásának bizonyos elemeivel is (pl. a pótbefizetés lehetővé tétele). A közgyűlés összehívásának alapvető rendje ugyancsak megegyezik a részvénytársasági szabályozással, hiszen mindkét esetben évente tartani kell legalább egy közgyűlést. A rendkívüli közgyűlések összehívhatósága tekintetében már jelentős eltérés mutatható ki, amíg ugyanis a Gt. 234. paragrafus (1) bekezdésének második mondata csupán annyit mond, hogy szükség esetén rendkívüli közgyűlés bármikor összehívható, addig az Sztv. 23. paragrafus (1) bekezdés második mondata ennél jóval részletesebb. Kötelező a közgyűlés soron kívüli összehívása, ha olyan ügyről kell határozni, amely a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, és a késedelmes döntés a szövetkezet működőképességét veszélyeztetné, illetve a szövetkezet jogszabályban vagy az alapszabályban előírt kötelezettségének megsértésével járna (rendkívüli közgyűlés). A Gt.-hez képest az Sztv. a rendkívüli közgyűlés összehívhatóságának lehetőségét két esetben kötelezővé teszi. Persze ez nem csorbítja az igazgatóság azon jogát, hogy más esetekben is összehívja a rendkívüli közgyűlést. A szövetkezet ügyvezetését és képviseletét az alapszabályban meghatározott létszámú, de minimálisan háromtagú igazgatóság végzi. A törvény lehetőséget ad arra, hogy 50 főnél kisebb taglétszámú szövetkezetekben az alapszabály ne az igazgatóságot mint kollektív vezetési formát válassza, hanem az igazgatóság teljes hatáskörét egy személyre, az ügyvezető elnökre bízza. Minden szövetkezetnél kötelező a felügyelőbizottság létrehozása. A Gt. és az Sztv. vonatkozó rendelkezéseinek összevetéséből kitűnik az egyezőség, még olyan részletkérdésekben is, hogy az igazgatóság mind a részvénytársaságnál, mind pedig a szövetkezetnél háromhavonta üzleti jelentést köteles készíteni a felügyelőbizottság számára. A könyvvizsgáló tekintetében a következő eltérést láthatjuk: amíg részvénytársaságnál minden esetben kötelező könyvvizsgáló megbízása, addig a szövetkezeteknél csak akkor, ha a számviteli törvény előírja. A SZÖVETKEZET SZERVEZETI VÁLTOZÁSAI E cím mind felépítésében, mind tartalmában hűen követi a Gt. VII. fejezetét, amely a gazdasági társaság jogutódlással történő megszűnéséről (átalakulásáról) rendelkezik. Ugyanígy megtaláljuk itt az összeolvadást és a beolvadást, valamint a szétválást és a kiválást is. Ez utóbbi esetben nem teljesen világos, hogy a 77. paragrafus (2) bekezdése miért tiltja meg a kiváló tagok számára, hogy ők maguk egyéb társasági formát válasszanak, mint a szövetkezet, a kft., vagy az rt. A fel nem osztható vagyon tekintetében e rendelkezés még érthető lenne, abban az esetben, ha a kiváló tagok által alapított új szervezet a fel nem osztható vagyon arányos részét megkapná, de a 78. paragrafus (2). bekezdése - egyébként nagyon helyesen - leszögezi, hogy ha a kiválás alapján gazdasági társaság jön létre, a fel nem osztható vagyon teljes egészében a kezdeményező szövetkezetnél marad. A 77. paragrafus (2) bekezdésében foglalt korlátozás egy része a fentiek fényében nem csak értelmetlen, hanem alkotmányellenes is, hiszen a kiváló tagok számára bizonyos társasági formák választását kifejezetten megtiltja, ami sérti a gazdasági jogegyenlőség elvét. A szövetkezet megszűnésére vonatkozó szabályok lényegében megegyeznek a Gt. 53. §-ában foglaltakkal, azzal az eltéréssel, hogy az Sztv. 82. paragrafusának c) pontja dogmatikailag nem teljesen helytálló. A c) pont szerint ugyanis a szövetkezet megszűnik, ha szervezeti változást hajt végre, a kiválás kivételével. Megítélésem szerint beolvadás esetén sem beszélhetünk mindkét szövetkezet, hanem csak a beolvadó szövetkezet megszűnéséről. Ezért ha ragaszkodunk ehhez a megfogalmazáshoz, akkor a kiválás mellett a beolvadást is meg kellene említeni. HATÁLYBALÉPÉS Az Sztv. 2001. január 1-jén lépett hatályba, rendelkezéseit az ezt követően alapított szövetkezetekre kell alkalmazni. A törvény hatálybalépésekor már működő szövetkezetek választhatnak, hogy alapszabályukat e törvény rendelkezéseinek megfelelően módosítják - aminek lényeges alapfeltétele, hogy ezt megelőzően a kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrészét meg kell vásárolniuk és be kell vonniuk (erre egyébként a 2000. évi CXLIV. törvény amúgy is kötelezi őket, tegyük hozzá, rendkívül szoros határidővel) - vagy tovább működnek, de erre maximum 2006. december 31-éig van módjuk a régi szabályozás alapján. Az említett időpontig ugyanis a szövetkezet vagy átalakul ezen törvény szabályai szerinti szövetkezetté, vagy gazdasági társasággá alakul. Ha egyiket sem teszi meg, akkor a 89. paragrafus (4) bekezdése alapján 2007. január 1-jével jogutód nélkül megszűnik. KÖVETKEZTETÉSEK E rövid áttekintés alapján természetesen nem lehet mélyreható következtetéseket levonni, ennek ellenére két megállapítást meg merek kockáztatni. Az egyik az, hogy az Sztv. szervezeti és eljárási rendelkezései nagyobb részt a két Gt.-ből átvett szabályokból állnak, a másik pedig, hogy e szabályok alapján való működés a kisebb, kevésbé tőkeerős szövetkezeteknél gondot okozhat, hiszen a Gt.-ből a mintát a kft. és az rt., vagyis a szervezetileg a két legbonyolultabb forma szolgáltatta. A szövetkezeti irodalomban már felmerült a jogi személyiség nélküli szövetkezet létrehozásának igénye, amit ez a törvény sem tesz lehetővé. Félő, hogy az átalakulási kényszer a tőkeerős szövetkezeteket kft.-be vagy rt.-be "hajszolja át" és csupán a kisebb szövetkezetek maradnak meg ebben a formában. Ez megítélésem szerint mind társadalmilag, mind gazdaságilag káros. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a részvénytársasággá vagy korlátolt felelősségű társasággá átalakult szövetkezetek nagyon gyorsan kénytelenek lesznek feladni a szövetkezeti elveket és így e folyamat vesztesei az immár kisrészvényesek, illetve egyszerű volt szövetkezeti tagok lesznek. Lehet, hogy az átalakult szövetkezet gazdasági eredménye jobb lesz, de ennek hasznát a volt szövetkezeti tagok már aligha fogják élvezni. Ugyancsak ismert probléma, hogy amíg a szövetkezet átalakulhat gazdasági társasággá, addig ezt a folyamatot megfordítani nem lehet, vagyis a gazdasági társaság nem alakulhat át szövetkezetté. Az új törvénynek lehetősége lett volna arra, hogy ezt az anomáliát feloldja, de nem tette meg, annak ellenére, hogy a magyar irodalomban már régóta ismert a francia csődjogi szabályozásnak az az érdekes vonása, hogy olyan cégek esetében, amelyeket üzletileg-gazdaságilag minden résztvevő menthetetlennek ítél, éppen a dolgozók munkahelyének megőrzése érdekében lehetőség van a szövetkezetté való átalakulásra. Ehhez természetesen az állam pénzügyi és szakmai segítséget nyújt. Végül ismételten fel kell vetni azt a - szinte már unalmasnak tűnő - kérdést, hogy mi indokolja a szövetkezetek kirekesztését a társasági jogból. Közismert, hogy ez 1988-ban politikai okokból nem változott és 1997-ben ugyancsak jogon kívüli tényezők akadályozták meg a szövetkezetek beemelését az újrakodifikált társasági törvénybe. Ugyanakkor a társasági jogi irodalom nem felejti el a szövetkezeteket, amire például szolgálnak Sárközy Tamásnak a Gt. továbbfejlesztéséről rögzített gondolatai: "Meg kellene végre oldani a szövetkezetek behelyezését a gazdasági társaságokra vonatkozó törvénybe és egyben a piacgazdasági és a jogállami követelményeknek megfelelő tartalmú szabályozásban kellene részesíteni a szövetkezeteket. A Gt. általános része már ma is - minimális eltérésekkel - alkalmazható a szövetkezetre. Ha továbbhalad az a folyamat a mezőgazdaságban is, hogy a termelő típusú szövetkezet kivétellé válik (a volt ipari termelőszövetkezetek lényegében vagy megszűntek, vagy átalakultak kft.-vé illetve rt.-vé), akkor a szövetkezet általános jogi szabályozását a tagok gazdasági (üzemét) kiegészítő beszerző-értékesítő, fogyasztási-szolgáltató szövetkezeti modellre lehet átállítani. (Az általános szabályozáshoz továbbra is az egyes szövetkezeti ágazatokra vonatkozó speciális szabályok - például a lakásfenntartó vagy hitelszövetkezetre - csatlakoznának.) Ez esetben a szövetkezetnek mint önálló társasági formának egyesületi (önkormányzati), egyesülési (koordináló), kft.-re emlékeztető (kis-, illetve középvállalkozás) és a szövetkezeti értékpapírok folytán (részjegy, esetlegesen még üzletrész is) részvénytársaságra utaló vonásai egyaránt lehetnének, módot adva egyben a klasszikus angol, illetve német szövetkezeti elvek - önsegély, szolidaritás - érvényesítésére, annak kifejezésre juttatására, hogy a szövetkezetnek nemcsak gazdasági, hanem szociálpolitikai funkciója is van. (Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában, hvgorac, Budapest 2001., 395-396. o.) Nyilvánvaló, hogy 2000 végén jogtechnikailag sem lett volna megoldható a szövetkezetek Gt.-be való beillesztése, de nagy kérdés, hogy erre a törvényre most volt-e feltétlenül szükség, vagy esetleg később egyértelműbb lenne a hasznossága. Dr. Török Gábor ÖSSZEFOGLALÓ A szövetkezetek számszerű csökkenése ellenére a szövetkezeti forma jogalkotási súlya nem csökkent. Az új szövetkezeti törvény, amely 2001. január 1-jén lépett hatályba, sajátos kapcsolatot mutat a társasági joggal, amelynek következményeit figyelemmel kell követnünk a napi joggyakorlat során is. A szövetkezet fogalmának pontos meghatározása, a szövetkezet alapítása, szervezete mind speciális szabályokat tesznek szükségessé, mégis azok nagy hasonlóságot mutatnak a kft.-k és rt.-k társasági jogi szabályaival. Vajon meddig és mennyire indokolt a társasági és szövetkezeti jogot külön szabályozni? Elkülönült szabályozás esetén hogyan őrizhetők meg a szövetkezeti elvek? Szükség van-e azokra?