A drúzok vezetője a közösség elleni népirtásnak nevezte a szíriai erőszakcselekményeket. 

Közleményében Hikmat el-Hádzsri sejk felhívta a figyelmet arra, hogy az atrocitások során civileket ér támadás saját otthonaikban, és "nemzetközi erők azonnali beavatkozását" sürgette.

"Már nem bízunk többé a magát kormánynak nevező entitásban (...) Egy kormány nem öli meg a saját állampolgárait a szélsőséges milíciákon keresztül, hogy aztán, miután végzett velük, azt hangoztassa, hogy egyszerű gazemberek állnak a gyilkosságok mögött"

– szögezte le Hádzsri, alig egy nappal az újabb, egy Damaszkusztól 15 kilométerre lévő, zömében drúzok lakta kisvárosból, Szahnajából jelentett harcok után.

A főváros környékén több napja rendszeresek az erőszakcselekmények, amelyeknek több drúz áldozata is van.

Mindeközben az Emberi Jogok Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civilszervezet azt közölte, hogy szerda este egy drúz konvojon ütöttek rajta a Damaszkuszt Szuvejdával összekötő autópályán, a támadásban mintegy 23-an meghaltak.

A szervezet úgy tudja, a gépjárművekben a főváros környéki településeken lévő társaikhoz tartó drúz fegyveresek utaztak. Szemtanúk szerint a támadók kilenc embert a helyszínen végeztek ki.

Jóllehet a decemberben hatalomra került iszlamista vezetés, illetve maga Ahmed es-Saraa köztársasági elnök is többször hangsúlyozta a megbékélés és a békés egymás mellett élés fontosságát, különös tekintettel az eltérő vallási felekezetekre, idén már Szíria több térségében tört ki gyakran felekezeti alapú erőszak.

A Szahnaját, valamint az ugyancsak Damaszkusz mellett lévő Dzsaramanát feldúló erőszaknak már mintegy 73 halálos áldozata van az OSDH szerint.

Izrael szerdán felszólította Damaszkuszt, tegyen lépéseket a drúz közösség védelmére, valamint – közleménye szerint figyelmeztetési célból – légicsapást intézett egy "szélsőséges csoport ellen", amely Szahnaja drúz lakosságát támadta.

A szíriai kormány a felekezeti erőszak elleni fellépést és a felelősök megbüntetését hangoztatta, és "határozottan" elítélte az izraeli műveletet is – adott hírt róla az MTI.

Szaúd-Arábia kifizetné Szíria tartozásait, Trump azonban még közbeszólhat

Szíria a rezsimváltás óta küzd anyagi gondokkal, melyek az újjáépítés útjában állnak. A szaúdiak most talán segítenének rajtuk, ha Amerika nem akadályozza meg a törlesztést.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.