Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni - írta a Bank360.
A szakportál emlékeztet, hogy
Kapcsolódó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nemcsak az élelmiszerboltokban és a drogériákban szeretne olcsóbb árakat látni, hanem a pénzügyi szolgáltatóknál is.
- Az egyik elvárásának már eleget tettek a bankok: az idén nem érvényesítik az inflációs díjemelést a lakossági számlacsomagokban, sőt a díjak 2026 közepéig változatlanok maradnak. Akinek esetleg emelkedtek a számlaköltségei az idén, azok visszakapják a pénzüket.
- A miniszter emellett családi számlacsomagot is kért a bankoktól, amire ettől a kívánságtól függetlenül is lehet már kedvező megoldásokat találni.
A pénzintézetek ugyanis az ügyféligények alapján is fejlesztik a szolgáltatásaikat, ezeket kihasználva pedig jelentős összeget spórolhatnak a családok, hiszen a közös számlacsomag vagy flotta olcsóbb, mintha mindannyian különböző csomagban bankolnának.
A cikk példákat is mutat a kifejezetten családoknak kínált számlacsomagról.
A CIB Bank Családi Flottacsomagja a család több generációjának pénzügyei intézhetők kényelmesen és kedvezményesen.
- A flottába négy nagykorú és három kiskorú lakossági számlája tartozhat, de havi 500 forint/fő díjért ez a létszám akár tovább is bővíthető.
- A standard havidíj 2025 év végéig 0 forint, emellett a családi csomagban a tagok egymás között forintban a bankon belül ingyen utalhatnak.
- A költségek csökkentését segíti, hogy a flottatagok 50 százalékos díjkedvezményt kapnak a csoportos és állandó átutalási megbízások díjaiból.
- Év végéig a bankon belüli és bankon kívüli elektronikus csatornán történő forint átutalás díjmentes a családi flották számára 1 000 000 forint/flotta/hó értékhatárig.
- Lehetőség van arra, hogy az online pénzügyekben jártasabb családtag levegye az idős családtagok válláról egyes napi pénzügyi tranzakciók intézésének terhét.
- Emellett most akciósan 2025. június 15-ig minden újonnan CIB ECO vagy CIB ECO Plusz bankszámlát nyitó és a Családi Flottacsomagba lépő ügyfél, aki teljesíti a promóciós szabályzatban rögzített egyéb feltételeket is, 40 000 forintos jóváírást kap.
Szintén a családokat célozza a Gránit Bank Family applikációja, mely főként a szülők és gyermekek közötti tranzakciókat teszi egyszerűbbé.
- A gyermekek 6-18 év között élvezhetik a Family Junior számlacsomag előnyeit, miszerint számlavezetési díj megfizetése nélkül bankolhatnak és a bankkártyáért sem kell fizetniük.
- A szülők pedig a Family appot használva díjmentesen utalhatnak gyermekük számlájára 50 ezer forintig, illetve ugyanez a kedvezmény él bármelyik eseti átutalásnál is. A szülők természetesen felügyelhetik a fiatalkorúak költéseit, limitet állíthatnak be vagy zárolhatják is a kártyát, ha ennek szükségét érzik.
- A Family applikációban a pénzügyek intézése mellett a szülők feladatot is adhatnak a gyermeknek, amelyért utána jutalmat is adhatnak. Az összegyűjtött pénzt a fiatalok elhelyezhetik egy virtuális malacperselyben, ahol kamatoztathatják is az összeget. Az éves kamat és EBKM 5,00 százalék a 2025. július 1-jéig tartó akció keretében.
- A CIB-hez hasonlóan jóváírási akció itt is van: a Gránit Family Junior bankszámla nyitása esetén 40 ezer forint jóváírást lehet szerezni az akció időtartama alatt, a feltételek betartása mellett.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a bankokkal folytatott egyeztetésen világossá tette, hogy a családok védelme érdekében elvárja az önkéntes árcsökkentést. Az utolsó figyelmeztetést követően a bankok úgy döntöttek, inkább maguktól kezdenek a költségek mérséklésébe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra