A kormány a következő napokban, hetekben véglegesíti a jövő évi költségvetést, jelentette ki az atv.hu-nak a gazdaságfejlesztési miniszter.
A kormány szándéka, hogy most is benyújtsa a ‘24-es költségvetést
– mondta, miután a parlament gazdasági bizottsága meghallgatta a tárcavezetőt.
A kormány mindig ragaszkodott ehhez az időponthoz, hiszen tavaly és az elmúlt években megszokássá vált, hogy a jövő évi költségvetést benyújtotta
– nyilatkozta a gazdaságfejlesztési miniszter és hozzátette, erről Varga Mihály pénzügyminiszter fog tájékoztatást adni.
A parlament tavaly is nyáron fogadta el következő évi, azaz a 2023-as költségvetést, de később kormányrendelettel módosította decemberben. A költségvetést jóval később a parlamentben is megtárgyalták és megszavazták a módosításokkal együtt.
Sosem volt még ekkora költségvetési hiány
A költségvetés már április végére elérte az éves hiánycél majdnem négyötödét. Áprilisban 620 milliárd forint lett az államháztartás központi alrendszerének hiánya, így pedig az éves hiány négy hónap alatt közel 2 709 milliárd forintra nőtt az éves hiány. Bővebben>>>Tavaly a Pénzügyminisztérium a 2023-as büdzsét a rezsivédelem költségvetésének nevezte
A 2023-as év a folytatódó háború és a szankciós energiaválság második éve, amely veszélyes a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre. Ezért a jövő év legfontosabb feladata, hogy megvédjük a magyar családokat és a munkahelyeket, megőrizzük a nyugdíjak értékét, fenntartsuk a rezsicsökkentést, és garantáljuk az ország biztonságát
– szögezték le akkor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához