Az ukrajnai rendezésről szóló, az Egyesült Államokkal és Európával jelenleg tárgyalt béketerv ugyan "helyes" pontokat tartalmaz, de a kényes kérdéseket Donald Trump amerikai elnökkel kell megvitatni - jelentette ki hétfő esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
"Mostanra, Genf (a genfi tárgyalások) után, kevesebb pont maradt, már nem 28, és sok helyes elem került beépítésre ebbe a keretbe" - mondta Zelenszkij.
"Csapatunk már ma beszámolt a lépések új tervezetéről, és ez valóban a helyes megközelítés. Az érzékeny kérdéseket, a legkényesebb pontokat Trump elnökkel fogom megbeszélni" - hangsúlyozta az ukrán elnök.
Nem sokkal későbbi posztjában arra is rámutatott: "Tisztában kell lennünk azzal, hogy Oroszország nem fogja enyhíteni az Ukrajnára gyakorolt nyomását. Ezekben a napokban és hetekben elengedhetetlenül fontos, hogy a légitámadás-riadókat és minden hasonló támadási fenyegetést nagyon komolyan vegyünk."
Mint írta, tudják, kivel állnak szemben, és minden szükséges parancsot kiadtak a légierőn belül és az ukrán védelmi és biztonsági erők minden más részlegében: reagálni fognak.
Hozzátette: minden partnerünknek – különösen az amerikai oldalnak – figyelembe kellene venniük ezt a fenyegetést.
"Ha tárgyalások folynak, ha konstruktív együttműködés van, ha valóban véget vetünk a háborúnak, akkor nem lehetnek rakéták, nem lehetnek tömeges támadások Ukrajna, a népünk ellen" - hangsúlyozta Zelenszkij.
A Kreml eközben az MTI tudósítása szerint arról számolt be, hogy Moszkva nem kapott tájékoztatást Washingtontól az amerikai rendezési terv genfi módosításairól az Egyesült Államok és Ukrajna küldöttségének genfi tárgyalásai után.
"Természetesen nagy figyelemmel követjük azokat a médiaértesüléseket, amelyek az elmúlt néhány napban bőségesen érkeztek Genfből, de hivatalosan még semmit sem kaptunk" - mondta.
Mint fogalmazott, a Kreml konstatálta, hogy a korábban Moszkvának elküldött szövegben "valamilyen módosításokat hajtottak végre". Úgy vélekedett, hogy nem lenne helyes megvitatni az amerikai béketervnek a médiában megjelent pontjait, mert ehhez a hivatalos információkból kell majd kiindulni.
Közölte, hogy erre a hétre egyelőre nem terveztek orosz-amerikai tárgyalást az Egyesült Államok által javasolt ukrajnai rendezési tervről. Megismételte, hogy Oroszország erre továbbra is nyitott. Közölte, hogy a Kremlnek nincsenek információi Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jövő hétre tervezett amerikai látogatásáról.
"Ma reggel már hallottunk az európai tervről, amely első ránézésre egyáltalán nem konstruktív, nekünk nem felel meg" - mondta Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak hétfőn Moszkvában
"(Marco) Rubio (amerikai külügyminiszter) úr bejelentette, hogy az ukránokkal folytatott genfi tárgyalások teljes mértékben kielégítették az amerikai felet. De azt is mondta, hogy 28 pont van, meg hogy 26 pont van. Sok mindent. Ráadásul nagyon sok különböző spekuláció kering, nem világos, kinek higgyünk. Annak hiszünk, amit láttunk, annak, amit a megfelelő csatornákon átadtak nekünk" - tette hozzá.
Megerősítette, hogy az amerikai rendezési tervről senki sem folytatott konkrét tárgyalásokat Oroszországgal. Leszögezte, hogy a terv pontjairól a feleknek érdemi megbeszélést kell folytatniuk egymással.
"Megismerkedtünk egy változattal, amely összhangban van az Alaszkában elért megegyezésekkel. (…) Nem mindegyik, de sok pontja teljesen elfogadhatónak tűnik számunkra"
- nyilatkozott.
Hozzátette, hogy a tervezeten mind Oroszország, mind az Egyesült Államok és Ukrajna módosítani fog. Bejelentette , hogy Moszkva már kapott jelzéseket az Egyesült Államoktól, hogy személyes találkozón kezdjék meg a megvitatását.
"Egyelőre még nem született konkrét megállapodás az orosz és az amerikai képviselők találkozójáról" - hangoztatta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben