A finanszírozási gondok csökkentése, a fejlesztések fedezete és az eddigieknél rugalmasabb döntéshozatalt segítő tulajdonosi arányok miatt is szükség volt arra, hogy a Roland Divatház Rt. 17 millió forintos tőkeemelést hajtson végre a Tallián Ruhaipari Rt.-nél. Köteles Erzsébet, a kaposvári cég elnök-vezérigazgatója a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy az alaptőke-emeléssel a Rolandnak a korábbi 64,8 helyett immár 75 százalékos tulajdonrésze van a 300 dolgozót foglalkoztató társaságban. Döntöttek arról is, hogy a cég felügyelőbizottságának munkáját ezentúl Limbek Zsolt, a Roland Divatház Rt. vezérigazgatója irányítja. A NAPI Gazdaság információi szerint a társaság egy hónap múlva esedékes közgyűlésén az igazgatóság összetételében is változás várható. A Tallián idén várhatóan ingatlanértékesítésből, egy használaton kívüli telephely eladásából is pénzügyi forráshoz jut. Az év eleje óta új néven működő Kaposvári Ruhagyár 64,8 százalékos tulajdonrészét tavaly nyáron a Fotex Rt.-től vásárolta meg az immár hat országban telephellyel rendelkező, évente mintegy 1,5 millió nyakkendőt gyártó Roland. (A Tallián Ruhaipari Rt. 25 százaléka külföldi szakmai befektetők - ruhaipari cégek és kereskedők -, míg a fennmaradó rész hazai társaságok, kisbefektetők, illetve a dolgozók tulajdonában volt a tőkeemelés előtt.) A cég az elmúlt évet 500 millió forintos nettó árbevétel mellett még 270 millió forint veszteséggel zárta, Köteles Erzsébet szerint ennek zöme - 188 millió forint - az első félévben, a Roland színre lépése előtt képződött. Több tízmilliós veszteségforrást jelentett az, hogy eleget kellett tenniük a társaság korábbi peresített kötelezettségeinek, s az átvett készleteket csak rendkívül nyomott áron tudták eladni (NAPI Gazdaság, 2001. január 24., 6. oldal). Az idén már 600 millió forint körüli árbevétellel és veszteség nélküli gazdálkodással számoló Tallián Rt.-nek - úgy tűnik - 2001-ben lesz elég munkája. Termékeik kétharmada a külpiacokon, elsősorban Ausztriában, Németországban és Franciaországban talál gazdára. K. Zs.