A NAPI Gazdaság információi szerint a Falcotrade Rt. igazgatótanácsa január 22-én a cég tőkeemeléséről döntött. Az 500 millió forintos tranzakciót az Arago Rt. hajtotta végre és ezzel 51 százalékos részesedést szerzett a gyöngyösi húsipari cégben. A tisztségében megerősített Falcotrade-elnök, Sólyom György lapunknak elmondta, hogy a tőkeemelés után a cég azonnal rendezte a vele szerződött gazdák járandóságait, így január végén a Falcotrade-nek nincs lejárt élőállat-szállítói tartozása, a további beszállítások után pedig 14 napon belül fizet.
Az Arago ezzel bővítette húsipari portfólióját, amelynek ékköve a Pick 42 százalékos részvénycsomagja. A társaság egymillió darab, 1999 közepétől 2000 közepéig tőzsdén összevásárolt Pick-részvénye 9-10 milliárd forintba került, további 3 milliárd forintért 440 ezer új Pick-részvényt a múlt héten jegyzett le. A Pick tavaly megvette a Ceglédhús Kft. eszközeit, a Tolna-hús Rt. eszközeit pedig egy vélhetően az Aragóhoz közel álló cég, a Horusinvest Kft. akarja megszerezni, az ezzel kapcsolatos jogi csatározás azonban még nem ért véget.
A tőkeemelés után 8-9 milliárd forintnyi szabad pénzeszközzel rendelkező Pick további lehetséges célpontja a Délhús Rt. Ha a Pankl und Hoffmann-nal folytatott tárgyalások sikerrel járnak és a vételre a versenyhivatal is áldását adja, a Pick-Arago páros a magyar húsipar több mint kétötödét ellenőrizheti majd. Az Arago egyébként február 19-i közgyűlésén árfolyamértéken 3,5 milliárd forintig terjedő tőkeemelésről dönt.
(NAPI)
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.