Lassan visszavonhatatlanul vége a nyárnak és a strandszezonnak, ám a balatoni vízimentők ilyenkor sem tétlenkednek. Megkezdték az Aquaeye szonár használatával kapcsolatos képzést, aminek azért van nagy jelentősége, mert tudvalevően a Balaton vize nem áttetsző, de ennek ellenére az új készülék használatával öt perc alatt nem kevesebb, mint 8 ezer négyzetméter víz alatti területet tudnak átvizsgálni.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Facebook-bejegyzésében az áll, hogy ilyen nehezített körülmények esetén ez a leghatékonyabb kutatóeszköz a világon.
A szonár
A szonár szó voltaképpen egy angol rövidítés, amely a „sound navigation and ranging” kifejezésből származik, és a hanggal való navigációt és felderítést takarja. A szonár működése során hanghullámokat alkalmaz, amelyek a vízben nagyobb sebességgel és nagyobb távolságra terjednek, mint levegőben. A szonár bármilyen összenyomhatatlan folyadékban használható, és napjainkban a legkülönbözőbb víz alatti műveleteknél nélkülözhetetlen érzékelő és navigáló eszköz.
A balatoni kölcsönzősök vízimentőnek kölcsönözték ki magukat
Évről évre egyre kevesebb balatoni strandon látnak el szolgálatot a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai: tavaly előtt még 61, tavaly 54, idén nyáron pedig már csak 34 fürdőhelyről kaptak megbízást.Bővebben →
Az Aquaeye kézi szonár készülék szükség esetén folyamatosan rendelkezésre áll, és használatával a vízimentők késedelem nélkül megkezdhetik a vízben eltűnt személy keresését.
A mentők célja, hogy az eszköz a lehető legtöbb balatoni strandon rendelkezésre álljon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre