A SoDiSo Research közvéleménykutatásában a Romániában élő magyaroknak a magyar állampolgársághoz fűződő viszonyát és terveit, valamint a támogatási lehetőségek igénybevételének gyakoriságát és hajlandóságát is mérték. Az eredményekből kiderült, hogy a magyar állampolgársággal rendelkező felnőttkorú romániai magyarok aránya meghaladta a 60 százalékot – áll az Eurotrans Alapítvány MTI-nek elküldött hétfői közleményében.
Eszerint a válaszadók 61 százaléka mondta azt, hogy igényelte a magyar állampolgárságot, míg 18 százalékuk még nem kérvényezte a honosítást, de ezt tervezi a jövőben. A romániai magyarok 19 százaléka egyáltalán nem szándékozik élni a lehetőséggel, azonban az elzárkózók aránya jelentősen csökkent a korábbi kutatási eredményekhez képest.
Az adatokból az is kiderül, hogy jellemzően a nagyobb városokban élők, a fiatalok, illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében kiemelkedő a magyar állampolgárság megléte.
Sokan vesznek igénybe magyar támogatásokat
A közvéleménykutatás a magyar kormány által a külhoni magyaroknak biztosított számos támogatásra és kedvezményre is kitért. Kiderült, hogy a közvetlen külhoni támogatások közül a „Szülőföldön magyarul” nevelési-oktatási támogatás a legnépszerűbb. A válaszadók 57 százaléka mondta azt, hogy ő, vagy valamelyik közeli családtagja igénybe vette.
Az anyasági támogatás kérelmezéséről a válaszadók 16, a babakötvény igényléséről 12 százaléka számolt be.
A Magyarország területén biztosított utazási támogatások igénybevétele jóval kisebb, a megkérdezettek 6 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
Az alapítvány legutóbb tavaly októberben, új marosvásárhelyi székhelyének avatóján közölt adatokat a magyar állampolgársággal rendelkező romániai magyarokról egy 2022-es felmérés eredményeire hivatkozva. Az akkori megkérdezettek 54 százaléka mondta azt, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson