A 2006-ban bevezetett támogatási rendszer minden babának jár, aki magyar állampolgárnak születik, és akiknek a szülei megértették, hogy a konstrukció révén tetszőleges ütemezésű befizetésekkel akár több millió forintot is össze lehet spórolni a gyerek 18 éves korára.

Már 300 ezernél több gyermeknek nyitottak a szüleik Kincstári Start-értékpapírszámlát.

A számlákon mintegy 200 milliárd forintot tartanak nyilván.
Részletek ITT.

A Babakötvény

Minden 2005. december 31. után született belföldi gyermek, illetve 2017. június 30. napja után született Magyar igazolvánnyal rendelkező külföldi gyermek számára az állam 42.500 forint életkezdési támogatást ad, amit egy minimális kamatozású letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban

Ahhoz, hogy ez az induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön, és ott Babakötvényben kamatozzon, egy úgynevezett Start-értékpapírszámlát kell nyitni a Magyar Államkincstárban. 

Ezután nincs konkrét fizetési kötelezettség, bármilyen ütemben, bármekkora összegekkel gyarapítható a gyermeknek szánt letét. A befektetés magas hozammal jár, a betett pénzre pedig az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vagy a magyar állam vállal garanciát.

AZ ÖSSZEGYŰJTÖTT PÉNZT A NAGYKORÚVÁ VÁLÓ GYEREK ADÓMENTESEN BÁRMIRE ELKÖLTHETI, NEM KELL IGAZOLNI A PÉNZ FELHASZNÁLÁSÁT SEM.

 

 

Milliomos lehet a gyerek

A Magyar Állampapír weboldal számítása szerint a gyermek életkezdéskor milliomossá válhat, hiszen a szülő minden évben 3 százalékos inflációt feltételezve 18 éven keresztül havi tízezer forint befizetésével mintegy 4,3 millió forintot takaríthat meg, ami fedezhet jó pár évnyi tandíjat, vagy az önrészt egy kis lakás vásárlásakor.

A Babakötvény jellemzői

  • Futamideje a kibocsátás napjától számított 19 év.
  • Alapcímlete 1 forint, tehát akármilyen kis összeggel megvásárolható.
  • Változó kamatozású állampapír, így hosszú távon biztosítja a befektetett összeg értékállóságát.
  • Az éves kamat mértéke a kamatbázis és a kamatprémium értékének összegével egyenlő.
  • A kamatbázis megegyezik a kamat megállapításának évét megelőző naptári évre vonatkozóan, a KSH által közzétett éves átlagos infláció (fogyasztói árindex) százalékos mértékével.
  • A kamatprémium mértéke 3 százalék.
  • A kamat Start-értékpapírszámlán történő jóváírása évente február 1-jén történik.
  • Az éves befizetések 10 százalékának megfelelő, de maximum 12.000 forint összegű támogatás is jóváírásra kerül.
  • A számlanyitást követően a Babakötvények vásárlása automatikusan történik a Start-értékpapírszámlán jóváírt összegekből.

Örülhet a szülinapos

Megkérdeztük a Magyar Államkincstár sajtóosztályát, hogy pontosan mi a teendő, amikor a szülő a 18. születésnapi ajándék mellett át akarja nyújtani gyermekének az értékpapírszámlán spórolt összeget.

Megtudtuk, hogy 

A KINCSTÁRI START-ÉRTÉKPAPÍRSZÁMLA MEGSZÜNTETÉSE, ILLETVE A BABAKÖTVÉNY VISSZAVÁLTÁSA A SZÁMLATULAJDONOS 18. ÉLETÉVÉNEK BETÖLTÉSÉT KÖVETŐEN LEHETSÉGES.

A Kincstári Start-értékpapírszámla megszüntetésére egy egyszeri, személyes ügyintézés alkalmával bármely állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálaton, illetve értékesítési ponton van lehetőség.

A SZÜLŐ JELENLÉTE NEM SZÜKSÉGES HOZZÁ.

A számlatulajdonos – vagyis a fiatal felnőtt – dönthet úgy is, hogy a Babakötvényt a lejáratig a Kincstárnál kívánja tartani. Ebben az esetben csak a Babakötvény lejáratakor szükséges intézkedni a Start számla megszüntetéséről. 

RÉSZÖSSZEG KIVÉTELÉRE AZONBAN NINCS LEHETŐSÉG.

A számlatulajdonos 18. életévének betöltését követően a számlára befizetni már nem lehet, de a számlán lévő megtakarítás a Babakötvénynek megfelelő esedékességfizetés (infláció+3%) összegével évente növekszik.

A KINCSTÁRI START-ÉRTÉKPAPÍRSZÁMLÁRÓL A MEGSZÜNTETÉS ALKALMÁVAL ILLETÉKMENTESEN TÖRTÉNIK A KIFIZETÉS ÉS AZ UTALÁS.

Így kaparinthatja meg a pénzét

Az ügyintézési idő rövidítése érdekében célszerű online időpontot foglalni az Államkincstárnál.

Az ügyintézéshez szükséges okmányok a következők:

  • a fiatal felnőtt személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány, 
  • lakcímet igazoló hatósági igazolvány, 
  • illetve adóigazolvány.

Fontos tudni azt is, hogy az egymillió forintot elérő vagy meghaladó összeg kifizetése esetén a készpénzfelvételt két munkanappal hamarabb szükséges bejelenteni.