A Készenléti Rendőrség járőrei hétfő este a Soroksári úton figyeltek fel egy férfira, aki egyik kezében egy doboz sörrel éppen egy választási plakátot tépett le. A rendőrök megállapították, hogy nem az volt az első; egy két kilométeres szakaszon összesen 77 plakátot szakított le, amivel mintegy 300 ezer forint kárt okozott.
A 39 éves szigetszentmiklósi lakost előállították a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett – írja a police.hu, amely hozzáteszi:
hasonló bűncselekmény miatt a lakóhelyén is folyik ellene eljárás, ezért a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
Szinte biztosra vehetjük, hogy ugyanarról az elkövetőről van szó, akiről a DK is posztolt múlt héten. Szigetszentmiklóson Kocsis Éva, a Miklósért Városvédő Kör, a DK, a Párbeszéd, az LMP, az MSZP és A Nép Pártján közös polgármesterjelöltje plakátjait leszaggatták, szétdobálták, egy részüket elrakták, hogy ne is lehessen visszarakni őket. A mesterbűnözőt ott is elfogták – írja a police.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik