Az államfő közölte, hogy ezt a napot azokkal szeretné ünnepelni, akikkel az elmúlt egy évet megosztotta, hiszen ez az év a találkozások éve volt, ami azt jelentette, hogy minden napra jutott egy újonnan látott arc, volt alkalom megismerkedni egymással, meghallgatni a másik történetét.
Az elnökségem a magyar emberekről szól, és szeretném, hogy ha azt éreznék, hogy minden magyar köztársasági elnökeként dolgozom, erről fog szólni a következő négy évem is
— mondta Novák Katalin köztársasági elnök hivatalba lépésének első évfordulója alkalmából szerdán Budapesten, a Sándor-palotában.
A Sándor-palotába mintegy 300 meghívott vendég érkezett Magyarország különböző részeiről és a határon túlról.
Novák Katalinkijelentette: ebben az évben lehetősége nyílt megtapasztalni azt, hogy Magyarország gazdagságát nem a természeti erőforrások vagy gazdasági kincsei adják, hanem elsősorban azok az emberek, akik itt élnek Magyarországon, a Kárpát-medencében vagy a diaszpórában magyar emberként.
A magyar emberek jelentik Magyarország gazdaságát
— hangsúlyozta.
Elmondta: a köztársasági elnökként kapott reflektorfényt szeretné eljuttatni oda, ahova a hétköznapokban kevés jut. Mindezt azért teszi, mert szeretné, hogy minél többen vegyék észre Magyarország legeldugottabb kincseit, az ott élő embereket mindennapos küzdelmeikkel, sikereikkel és kudarcaikkal együtt.
Novák Katalin emlékeztetett Ferenc pápa közelmúltbeli látogatására, aki jól érezte magát a magyar emberek társaságában. Mint mondta, Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy Magyarországon olyan emberek élnek, akik a kereszténységet a gyakorlatban is megélik, akik arra koncentrálnak, ami összeköt minket.
Jön a pápa, ezért Novák Katalin kegyelmet adott Budaházy Györgynek
Novák Katalin köztársasági elnök széles körben ad kegyelmet a pápalátogatás alkalmából. Az államfői kegyelem pedig utolérte a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteket is, köztük Budaházy Györgyöt. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Ismét reneszánszát éli a sörözés, de nem a kocsmákban

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott
