Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Keszte Róbertet, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) újonnan kinevezett elnökét, Barbara Zollmannt a DUIHK ügyvezető elnökségi tagját, valamint Dirk Wölfert a DUIHK kommunikációs osztályvezetőjét – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca közleménye szerint az egyeztetés középpontjában a magyar-német gazdasági együttműködés elmélyítésének lehetséges területei, valamint a két ország versenyképességének erősítése állt.
A tárcavezető kiemelte, hogy Németország hazánk egyik legfontosabb gazdasági partnere. Meghatározó eredmény, hogy a kedvező üzleti környezetnek köszönhetően az itt beruházó német cégek négyötöde újra hazánkat választaná befektetési célpontként. A német cégek közel 235 ezer főt foglalkoztatnak Magyarországon, Németország részesedése a külkereskedelemből 24 százalékot ér el, amellyel elsőszámú kereskedelmi partnerünk.
Emellett Németország hazánk legnagyobb tőkebefektetője is, a 107,5 milliárd eurót kitevő FDI állományból 20,1 milliárd eurónyi köthető német vállalkozásokhoz.
Nagy Márton a megbeszélés kapcsán hangsúlyozta, hogy Magyarország a keleti és nyugati tőke, valamint technológia találkozási pontja, amely a német vállalkozások esetében is
meghatározó, erre jó példa a debreceni BMW és a CATL együttműködése.
A miniszter Facebook-oldalán is közzétett néhány fotót a találkozóról, ahol bejegyzését azzal zárta, hogy
Ezzel a múlt héten történt kisebb műtétjére utalt, amelyet egy veleszületett rendellenesség miatt kellett elvégezni. A múlt szerdai kormányülést is emiatt kényszerült kihagyni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani