Ma sokfelé párásan, ködösen indult a nap, helyenként csak lassan oszlanak majd fel a pára- és ködfoltok. A Dunántúlon és délen már több felhő lehet az égen, máshol még többnyire napos időre van kilátás. Jelentős csapadék sehol sem várható, viszont a ködös tájakon szitálás, hajnalban akár ónos szitálás előfordulhat – írja az Időkép. Északnyugaton, illetve a Dunántúl délnyugati részén élénk, néhol erős lesz a déli, délkeleti szél. Délután 12 fok körül alakul a hőmérséklet.
Északnyugaton, illetve a Dunántúl délnyugati részén élénk, néhol erős lesz a déli, délkeleti szél, ez fokozhatja a fejfájásos panaszokat, illetve ingerlékenységet, nyugtalanságot okozhat.
Szombat reggelre is sokfelé képződik pára, köd, illetve rétegfelhőzet, mely helyenként tartósan megmaradhat. Ugyanakkor a magasban is több felhő lesz az égen, keleten, északkeleten és délen sokfelé, másutt csak elszórtan alakulhat ki eső, zápor. A légmozgás nem lesz jelentős. A csúcshőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.
Vasárnap sok felhő lesz felettünk, továbbra is lehetnek tartósabban párás, ködös tájaink. Főként hazánk északi, északkeleti és keleti felén alakulhat ki eső, zápor, kora estére viszont mindenütt megszűnik a csapadék. A szél nem lesz jelentős, a minimumok 4 és 10 fok, a csúcshőmérsékletek 8 és 15 fok között várhatóak.
Hétfőn reggelre dél felől újabb csapadéksáv érkezhet, sok felhő lesz felettünk, naposabb időszakokra főleg az északnyugati régiókban számíthatunk. Eleinte délen, majd egyre inkább keleten, északkeleten lehet szükség az esernyőkre. A szél legfeljebb északkeleten élénkülhet meg, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmelegebb órákban 7-12 fokra van kilátás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Videón ahogy cserbenhagyják a vétlen autósokat