Ma még a keleti országrészben napos, míg nyugatabbra inkább változóan felhős idő ígérkezik. Kisebb eső főként a Dunántúlon fordulhat elő. A szél estétől északnyugaton és a középső országrészben északnyugatira fordul és átmenetileg megélénkül. Éjszaka már mérséklődik a légmozgás és kedden is alapvetően gyenge, mérsékelt marad.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 15 és 21 fok között valószínű, de északkeleten helyenként 13, délnyugaton néhol 23 fok is lehet.
Szerda:
A pára-, ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően - ami néhol csak lassan történhet meg -, gomoly- és fátyolfelhők zavarják majd a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél mérsékelt marad. Délutánra 19 és 26 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten azonban ennél hűvösebb is lehet.
Csütörtök:
A hajnali pára-, ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlása után jobbára fátyolfelhős, napos időre számíthatunk. A nap második felétől észak felől megnövekedhet a felhőzet. Csapadék nem várható. Néhol megélénkülhet a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 5 és 15, a csúcsérték 22 és 28 fok között valószínű, északkeleten ennél hűvösebb is lehet.
Péntek:
Átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de a nap második felében már gyengén felhős, napos idő lehet a jellemző. Gyenge csapadék a felhőzet-növekedéshez társulva előfordulhat. A délies szél nyugatira, északnyugatira fordul, majd megélénkül. A hajnali 9, 16 fokról 22 és 27 fok közé melegszik fel a levegő.
A rekordokat döntögető szeptember után hasonló októberre készül Európa
A Kopernikusz Klímaváltozási Szolgálata is arra számít, hogy 2023 lesz az emberiség legmelegebb éve. Bővebben >>>Szombat:
A hajnali pára-, ködfoltok feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül. Több helyütt megélénkül a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 9, 16, a maximum 23, 28 fok között alakul.
Vasárnap:
Közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, záporeső. A déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, helyenként megélénkül. Hajnalban 9, 16, a délutáni órákban 18, 26 fok várható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba