Ma egy hidegcsepp hatására erősen felhős, borongós időre készülhetünk. Több helyen kialakulhat eső, zápor. Gyenge lesz a keleti, északkeleti szél. Délután 11 fok körül alakul a hőmérséklet – írta az Időkép.
Vasárnap sok felhő lesz felettünk, továbbra is lehetnek tartósabban párás, ködös tájaink. Főként hazánk északi, északkeleti és keleti felén alakulhat ki eső, zápor, kora estére viszont mindenütt megszűnik a csapadék. A szél nem lesz jelentős, a minimumok 3 és 10 fok, a csúcshőmérsékletek 8 és 15 fok között várhatóak.
Hétfőn szürke, ködös idővel indul a nap. A köd és rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, de tartósan ködös, párás, szürke tájak. Napközben délen, délkeleten növekedhet meg a felhőzet, amiből helyenként gyenge eső is előfordulhat. Gyenge lesz a légmozgás. A legmelegebb órákban 8-13 fokra van kilátás.
Kedden eleinte többfelé képződik pára, köd, mely lassan oszlik fel, helyenként tartósan megmaradhat. Máshol változóan felhős-napos időben lesz részünk, csak néhol lehet kisebb eső, szitálás. Gyenge, mérsékelt lesz a nyugati, délnyugati szél. Napközben 7-13 fok valószínű.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba