A Fővárosi Törvényszék február 8-án meghozott ítéletében bűnösnek mondta ki Gyárfás Tamást bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében. Ezért 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a büntetés négyötöd részének kitöltése után feltélteles szabadságra bocsátható – írja a Fővárosi Ítélőtábla közleményében.
A fellebbezésre való tekintettel azonban másodfokú eljárás van folyamatban a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ítélet kihirdetése után az ügyész az elsőrendű vádlott letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel. A vádlott és annak védője elsődlegesen azt kérték, hogy teljesen mellőzzék a kényszerintézkedés alkalmazását, másodlagosan pedig azt, hogy rendeljenek el bűnügyi felügyeletet.
Az ítélet kihirdetése után azonban a Fővárosi Törvényszék elutasította a letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt, mely ellen az ügyészség fellebbezett. Ezt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta.
Az elsőrendű vádlott az ártatlanságát hangsúlyozva azt mondta, hogy nem áll szándékában elszökni, és arra is utalt, hogy a közérdek nem indokolhatja a letartóztatását.
Az Ítélőtábla azonban megalapozottnak találta az ügyészi fellebbezést.
Szemben ugyanis a térvényszék álláspontjával az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy jelenleg megállapítható az elsőrendű vádlott esetében az elérhetetlenné válás veszélye. A nem jogerősen kiszabott 7 év szabadságvesztés pedig olyan büntetési tartam, amely az ítélőtábla szerint „kétségtelenül kiválthatja” a vádlott szökési és elrejtőzési szándékát, annak elhatározását pedig megerősítheti.
Az ítélőtábla hozzátette, a vádlottal szemben alkalmazott bűnügyi felügyelet sem a szükségesség, sem az arányosság elvét nem sérti, mi több, kifejezetten méltányosnak tekinthető az eljárás tárgyát képező bűncselekményért bizonyítottság esetén kiszabható
büntetés nagyságára.
Hét év börtönre ítélték Gyárfás Tamást
Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó 26 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében csütörtökön első fokon a Fővárosi Törvényszék.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a Paksi Atomerőműről: megérkezett a régóta várt szállítmány