Útnak indultak a fuvarozók a Budapestre szervezett tüntetésre, és – sajtóinformációk és maguk a szervezők szerint – mintegy kétezer teherautó és kamion is vonulhat az M3-as autópálya felől az Árpád hídon át Budára, a demonstráció végül a Hősök terén ér véget. Az Index azt írja,
Az Útinform tájékoztatása szerint
mintegy 3 kilométeres dugó alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között.
„Budapesten az M3-as autópályán a Szilas pihenőnél, illetve az M0 körgyűrű felől az M3- autópályára, Budapest irányába lekanyarodó szakaszon – a gyűlésre érkező tehergépjárművek miatt – torlódás alakult ki” – figyelmeztetett a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség előíró-korlátozó határozatban szabta meg, hogy legfeljebb 50 kamion igénybevételével lehet megtartani a tüntetést, azaz csupán ennyi járművet engednek be Budapestre a nap végén, a többi kamion és teherautó az M0-as autóútra érkezhet vissza.
„A gyűlésen igénybe vett kamionok a KRESZ szabályok maradéktalan betartásával jogosultak mind a gyűlés vonulásos, mind a gyűlés statikus részén megjelenni. A kamionoknak a gyűlés egésze vonatkozásában szükséges az adott tehergépjárművekre irányadó valamennyi engedéllyel rendelkezni, beleértve az esetleges behajtási és parkolási engedélyeket, a bejelentő a jelen határozat elválaszthatatlan részét képező I. számú mellékletben feltüntetett területen, olyan gépjárművekkel jogosult a gyűlés részben statikus, részben vonulásos részének megtartására, amelyek megfelelnek a KRESZ szabályoknak, illetve rendelkeznek az adott védett övezetre vonatkozó behajtási engedélyekkel is” – húzta alá a BRFK.
A menet a rendőrség tájékoztatása szerint 14 és 20 óra között halad az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autóút – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere útvonalon.
Itt a gumikacsa, gyerekek! Elindult a Magyarok hangja! Kiállunk a magyar emberekért!
– írta hétfő reggel Orosz Tibor fuvarozó-érdekvédő, aki egy fotót is mellékelt a tüntetésre induló járművekről.
Az érdekvédő vitatta a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete között bejelentett útdíj-megállapodás érvényességét, azt állítva, hogy a fuvarozók nem adtak felhatalmazást annak elfogadására. Közlése szerint az egyeztetésen elhangzott ajánlatot a jelen lévő fuvarozók elutasították, ennek ellenére az MKFE aláírta a megállapodást.
„Az ÉKM értetlenül áll a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek a fuvarozókkal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát” – közölte a szaktárca, az eseményre reagálva.
A megállapodás nyomán 2026-ban a díj két lépcsőben emelkedik: január 1-től 4,3 százalékos mértékben, majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest összesen 35 százalékra kiegészítve.
„Az ÉKM továbbra is értetlenül áll a forgalomkorlátozó kamionos demonstráció előtt, hiszen a megállapodás széleskörű szakmai konszenzuson alapul, és azt hét érdekképviseleti szerv is aláírta”
– közölte a minisztérium. „A kamionos tüntetést szervező Orosz Tibor úgy állítja be a történteket, mintha csak egy szervezettel kötöttük volna meg a megállapodást” – tették hozzá, majd felsorolták, mely szervezetek mentek bele a megállapodásba: a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT-Hungary), a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége, a Logisztikai Egyeztető Fórum, az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Magyar Szállítmányozók Szövetsége és az Autós Nagykoalíció is aláírta azt.
Kiborultak a fuvarozók: forgalmas útszakaszon tiltakoznak, megszólalt a minisztérium
Hiába jelentett be megállapodást a kormány az útdíjak 2026-os emeléséről, a fuvarozók egy része élesen elutasítja a döntést, és demonstrációra készülnek Budapesten. Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében arról írt, hogy értetlenül áll az egyezséget figyelmen kívül hagyó egyéni akciók előtt. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Meghalt Chris Rea
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal