Mostanra több mint félezer – életveszélyesnek minősített karót távolított el a „magyar tengerből” Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület, a Balatoni Szövetség és a parmenti települések önkormányzatai. Ezenfelül
- a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.,
- a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Kirendeltsége
- és a szárazföldi rendészet
szintén hozzájárult Közép-Európa legnagyobb tavának a biztonságosabbá tételéhez.
A fenti szervezetek nemcsak a karók, hanem hanem az illegálisan létesített vízi állásokat, stégeket és egyéb építmények felszámolásáért is kezeskednek. A balatoni stégeket rácsokkal, lakattal lezárni tilos, a kijutást mindenki számára biztosítani kell. Az önkormányzatok, például Vonyarcvashegy és Gyenesdiás, a vízügyi hatóságokkal együttműködve bérlik a partfalakat, így közvetlen beleszólásuk van az engedélyek kiadásába és a szabályok betartatásába.
Láthatatlan veszélyforrás
Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere és a Balatoni Szövetség elnöke elmondta, hogy a Balaton Zala megyei nyugati medencéjében kiemelten foglalkoznak a tóban található karók jelentette problémával. A politikus hangsúlyozta, hogy
ezek élet- és balesetveszélyes karók. A horgászok vagy a vízibiciklizők visznek be magukkal karókat, de azokat ki is kellene venni. Mivel nem veszik ki, tavaly 358-at, tavalyelőtt pedig 456-ot távolítottunk el.
A horgászok és vízi sportokat űzők által a víz alatt hagyott karók áthatatlan veszélyt jelentenek a fürdőzők és vízi járművek számára. Pali Róbert megerősítette „több mint a fele víz alatti volt, tehát nem látható. Ha ezeket nem távolítjuk el rendszeresen, nagyobb balesetveszélyt és problémákat okozhatnak” – számolt be a polgármester szavairól a Zaol.hu
A vonatkozó szabályozás
A vízügyi hatóság minden évben meghatározza, hogy milyen határidővel kell eltávolítani a vízben lévő építményeket, így az ideiglenes vízi beállókat is.
A szabályok szerint például a horgászoknak legkésőbb november 30-ig ki kell szedniük az általuk elhelyezett vízállásokat, stégeket.
Amennyiben ez nem történik meg, a vízügyi hatóság vagy a Vízi Polgárőr Egyesület eltávolíthatja őket, és ezek már nem képezik az eredeti tulajdonos birtokát. Az eltávolított karók raktározásáról és elszállításáról az önkormányzatok is gondoskodnak.
Alakul a balatoni Vízparti Terv, de van egy bökkenő
A vitatott Vízparti Tervet még 2025-ben élesíthetik, a Lázár János vezette tárca derűlátó, de hamarosan lejár a véleményezés határideje. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Teljes gyászban Spanyolország: halálos áldozatokat és milliárdos veszteséget okozott az áramszünet

Elképesztő hiba Ferenc pápa sírján: a szakértők is csak a fejüket fogják

Már a világsajtónak is feltűnt, mekkora gigagyár épül Szeged mellett

Drámai lejtmenet: Magyarország egyedül maradt a V4-ek között

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Túlszárnyalta a negyedéves bevételi várakozásokat a Microsoft

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Egyre nagyobb a baj Németországban, a pandémia óta nem volt erre példa
