Idén az első félév végén az adóparadicsomokban székelő csehországi cégek száma 12 046-ra nőtt, ami éves összevetésben 2,5 százalékos növekedést jelent - közölte a CEKIA ügynökség. A január-júniusi időszakban 294 cég tette át székhelyét az adóparadicsomokba, míg az egész tavalyi évben 328 cég. Abszolút mértékben az első fél évben a legtöbb csehországi cég - 123 - az Egyesült Államokba tette át székhelyét, a második helyen Ciprus (79 cég), a harmadikon pedig a Seychelles-szigetek áll (51 cég).
A Csehországban bejegyzett összesen mintegy 366,5 ezer cégnek 3,29 százalékát ellenőrzik az adóparadicsomokból. A legtöbb határon túli cseh cég Hollandiában, Cipruson és Luxemburgban van bejegyezve. A CEKIA elemzéséből kiderül, hogy 2006-tól kezdve meredeken nő a csehek érdeklődése Ciprus iránt, 2009-óta stagnál a Hollandiában bejegyzett társaságok száma, míg a Luxemburgban bejegyzetteké csökken.
Amennyiben a második fél évben is fennmarad ez az ütem, az utóbbi három évben ez lenne a legnagyobb tőkekiáramlás - kommentálta a számokat Petra Stepánová, a CEKIA elemzője. Minden jel arra mutat, hogy a jobboldali kormány gazdaságpolitikája sem csökkentette a cseh társaságok és vállalkozók kedvét kitelepülni az adóparadicsomokba.
A CEKIA ügynökség a Bisnode AB csoport része, amely a legnagyobb digitális kereskedelmi információkat szolgáltató cég Európában.
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához