A lap írása szerint a mulasztók ügyeit a hiányzó pénzek behajtásáért októberben kaphatja meg az adóhivatal. Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára a lapnak elmondta: a tavalyi évre szólóan 564 ezer gazdasági szereplő fizette meg a hozzájárulást, az idén pedig 380 ezer. Nem egyszer előfordult, hogy a régebben működő vállalkozás csak 2013-ban utalta át az ötezer forintot, az elmúlt esztendőben nem, ezeket a befizetéseket 2012-re könyvelték.
A főtitkár arról is tájékoztatta a lapot, hogy az adatbázisok összevetése várhatóan októberre fejeződik be, akkorra válhat egyértelművé, mely vállalkozások nem fizették meg a hozzájárulást. A helyi kereskedelmi és iparkamarák ekkor az elmaradt ötezer forintok behajtásáért a mulasztók listáját átadják az adóhatóságnak - írja a Magyar Nemzet.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le