Ha nem is drasztikusat, de kommunikációs szinten lépett tegnap az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, s szigorúbb hangnemre váltott. A befektetők most azt próbálják eltalálni, a változásnak milyen hatása lehet majd a különböző befektetési eszközök árára, mire lesz képes az amerikai gazdaság - és vele együtt a globális is -, ha elkezdik lekapcsolni a lélegeztető gépről, amelyen már oly régóta függ.

A Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerdai ülését követően jelezte, már novemberben elkezdhetik a havi kötvényvásárlások mennyiségének csökkentését, s a 18 szavazó tag fele szükségesnek tartotta, hogy az irányadó kamatok már 2022-ben emelkedni kezdjenek. Jerome Powell elnök sajtótájékoztatóján kiderült, a jegybanknak konkrét terve a havi 120 milliárd dollár értékű kötvényvásárlások ütemének havi 15 milliárd dollárral való csökkentése és jövő nyárra ezzel ki is futna a program. Ez utóbbi jelentős szerepet játszott abban, hogy az amerikai gazdaság túlélje a Covid-19-es járvány hatásait és az S&P 500-as index a 2020 márciusi mélyponthoz képest duplázza értékét - emlékeztet összefoglalójában a Reuters.

Elég sokan számítottak arra, hogy a központi bank már az év vége előtt elkezdi visszafogni mennyiségi lazítását. Azonban a befektetők körében mégiscsak sikerült egy kis aggodalmat kelteni, a kamatemelések bejelentése ugyanis felvetheti a kérdést, vajon a Fed tényleg kész lenne-e szigorítani akkor is, ha az amerikai gazdaság a jelenleginél gyengébb teljesítményt mutatna. Ha igen, az eléggé kedvezőtlenül érintheti a részvények és más kockázatosabb eszközök kilátásait.

Ezzel a mostani héja lépéssel a Fed valójában megkockáztatja a szigorítást egy lassabb növekedéssel jellemzett környezetben is - mondta Emily Roland, a John Hancock Investment Management vezető befektetési stratégája.

A kötvénypiacon az öt és 30 éves amerikai állampapírok hozama közti különbség a lépést követően 100 bázispont alá süllyedt. A laposodó hozamgörbe jellemzően vagy a gazdaságban uralkodó bizonytalanság növekedését, az enyhülő inflációs félelmeket, illetve a szigorodó monetáris feltételeket szokta jelezni. A kamatpiac egyértelműen szigorításként értékelte a Fed lépését. Egy héjább (értsd: szigorúbb) hangvételű Fedre mi már számítottunk, amikor év végére a jelenleginél magasabb kamatokat vártunk - írták a Bank of America elemzői.

Az irányadó kamatra vonatkozó határidős jegyzések árából az látszik, hogy az első igazi kamatemelést jelenleg 2023 januárjában várja a piac, ez most egy hónappal későbbi időpontot jelent a tegnapi bejelentés előtti állapothoz képest. Eközben viszont a dollár erősödött, ami egy szigorúbbá váló jegybank mellett el is várható. Ugyanakkor a dollár várható árfolyama nagyon sok mindent befolyásol, ami visszahathat az amerikai gazdaság állapotára.

Persze nem csak olyan befektetők vannak, akik azon aggódnak, érett-e már az amerikai gazdaság a jegybanki lélegeztetés lekapcsolására. Mark Freeman, a Socorro Asset Management szakértője például úgy vélte, a szigorúbb Fed-hangvétel egy erősebb amerikai gazdaságot tükröz. Ráadásul Powell hangsúlyozta: a mennyiségi lazítás csökkentésének teljesen mások a feltételei, mint a kamatemelésnek - tette hozzá a szakértő.

Rick Rieder, a világ legnagyobb kezelt vagyonával büszkélkedő BlackRock befektetési igazgatója ráadásul úgy vélte, jelenleg olyan nagy a kereslet az amerikai állampapírok iránt, hogy könnyen lehet, a piac meg sem érzi a Fed vásárlásainak visszafogását.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!