Nem változtatott a legfőbb feltételeken szeptemberi kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank. A Federal Reserve döntése érdekében maradt a negyed százalékos kamatszint és egyelőre ugyanúgy 120 milliárd dollár értékben vásárol különböző eszközöket havi rendszerességgel Fed a likviditás biztosítása érdekében.
A szeptemberi ülést kísérő közleményben a döntéshozó testület kiemelte, hogy sok múlik a járvány lefutásán, csakúgy, mint a vártnál lassabban helyreálló munkaerőpiacon. A 2 százalékos célértéket meghaladó infláció miatt egyelőre nem aggódik a Fed, az aktuális megugrást ideiglenesnek tekinti, és a korábbi iránymutatásnak megfelelően úgy látja, „egy ideig” meg is marad a cél feletti áremelkedés.
Jerome Powell Fed elnök a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón megerősítette, hogy készül a szigorításra a jegybank, ennek azonban jelen állás szerint nem az inflációs folyamatok, hanem a munkaerőpiac helyreállása lesz a legfontosabb „tesztje” annak, hogy mikor és miként lép a Fed.
Powell ezúttal is elégedetlenségét is fejezte ki a foglalkoztatás alakulásával. A Fed reményei szerint mindez azzal magyarázható, hogy a járvány miatt gondozásában még sok erőforrás lekötött, ami javulhat a járvány visszaszorulásával.
A Fed továbbra is figyelembe veszi az össze bejövő információt, ezek mentén kész minden szükséges lépést meghozni. Nem lesz közvetlen jelzés arról, hogy mikor lesz kamatemelés, a Fed lépni fog amikor a foglalkoztatási paramétereket megfelelőnek tartja – mondta Powell.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)