A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 0,16 százalékos emelkedéssel, 38 387,22 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest - írja az MTI.
A BÉT-en nem volt nagy mozgás, a forgalom sem volt túlságosan nagy, de egy kisebb pluszt össze tudott hozni a magyar piac - mondta Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1-en. A Richter és az OTP jól teljesített, a Mol és a Magyar Telekom a lemaradók között volt.
Kapcsolódó
Az elemző a hét fontos eseményei között említette, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden dönt a kamatpályával, illetve a monetáris politikával kapcsolatban, továbbá a héten az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől érkezhetnek olyan bejelentések, amelyek megmozgathatják, átrajzolhatják a részvénypiacokat. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, talán emiatt tapasztalható a nemzetközi piacokon kivárás.
A Mol 200 forinttal, 0,82 százalékkal 24 310 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 65 forinttal, 0,63 százalékkal 10 390 forintra erősödtek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,24 százalékkal 477 forintra esett, forgalma 196,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 71 forinttal, 1,06 százalékkal 6800 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3022,33 ponton zárt hétfőn, ez 24,21 pontos, 0,81 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Emelkedéssel zártak a nyugat-európai piacok
A londoni FTSE100 index 0,53 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,35 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,37 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot - írta az MTI.
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 78 cent csökkenéssel 54,84 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,38 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,26 százalékos pluszban volt, miközben a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,43 százalék emelkedést jelzett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat