Augusztusban a kínai termelői árak 0,8 százalékkal csökkentek, három éve ez volt a legnagyobb visszaesés. A kínai adatra nyomás alá kerültek az amerikai chipgyártók részvényei, miután az ágazat cégeinek bevétele jelentős részben Kínából származik.
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,11 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,29 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,46 százalékos gyengüléssel indította a kereskedést.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken nem volt egységes trend. Kedden délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,10 százalékos gyengülést, a frankfurti DAX-30 index 0,31 százalékos erősödést, a párizsi CAC-40 pedig 0,08 százalékos csökkenést jelzett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1039 dollárt adtak a reggeli 1,1043 dollár után.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A Brent hordónként 58 cent, 0,93 százalék pluszban, 63,17 dolláron, a WTI pedig 45 cent, 0,78 százalék nyereségben, 58,31 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára 0,39 százalékkal, 5,85 dollárral, 1505,25 dollárra csökkent.
Hétfőn vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,14 százalékkal erősödött, az S&P 500-as mutató 0,01 százalékkal gyengült, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,19 százalékkal csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt