Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: érdemi erő nélkül kezdték a napot az európai részvénypiacok, habár az energiakapcsolt részvények az olajáresés ellenére erősek voltak. Némi változás délután 2 óra után történt, az amerikai határidős indexek akkor pozitív tartományba fordultak, és az európai piacokon is csökkentek a mínuszok.
Az elemző szerint elsődlegesen a járvány körüli reményekkel magyarázzák a fordulatot. Donald Trump amerikai elnök ugyanis egy Fox Newsnak adott interjúban megerősítette, hogy hamarosan egy új koronavírus-teszt lesz elérhető, amely öt percen belül kimutatja a betegséget, és az amerikai gyógyszerfelügyelet már jóváhagyta.
Kapcsolódó
A hazai parkett kisebb mínuszban zárt. Az OTP "lenézett" 9 ezer forint környékére, de megtartotta ez a szint. A Mol - lehet, hogy az olajár gyengesége miatt - 2 százalék közeli mínuszban zárt, a Magyar Telekomnak sikerült visszapattannia 360 forint közelébe, és a Richter is pluszban fejezte be a napot. A BÉT zárása előtt az amerikai indexek a pozitív tartományban mozogtak, Európában pluszok és mínuszok váltakoztak.
A Mol 36 forinttal, 1,91 százalékkal 1849 forintra gyengült, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,59 százalékkal 9335 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 7,50 forinttal, 2,14 százalékkal 358,50 forintra erősödött, forgalma 183 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,12 százalékkal 5865 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat