Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kiemelkedő forgalom mellett zárt pluszban a BUX, az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően, míg a Magyar Telekom és Richter árfolyama irányt keresett a nap folyamán.
A Mol annak ellenére erősödött, hogy az olaj pénteken gyengülő képet mutat. Az utóbbi napokban jelentős eladási hullám volt látható a papírnál, így pénteki teljesítménye akár technikai felpattanásnak tudható be - tette hozzá.
Kapcsolódó
Az európai részvénypiacokon is jelentős emelkedés volt, a német DAX és a francia index is 4 százalék körüli pluszban fejezheti be a kereskedést. Ezzel szemben az amerikai tőzsde sokkal gyengébben teljesít a nyitás után.
A Mol 217 forinttal, 13,35 százalékkal 1842 forintra erősödött, 6,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 440 forinttal, 5,22 százalékkal 8865 forintra nőtt, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott 350 forintot ért, forgalma 480,1 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5640 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat