A londoni FTSE-100 index 0,59 százalékkal nyitott magasabban. A pénteki kezdés előtt hónap eleje óta mintegy fél százalékkal emelkedett az index, a heti eredménye pedig a fél százalékos veszteség volt.
A frankfurti DAX 0,84 százalékos emelkedéssel nyitott. A pénteki kezdés előtt hónap eleje óta 5,7 százalékos mínuszban állt a mutató, a heti vesztesége közel három százalék volt.
A párizsi CAC-40 index 0,78 százalékkal erősödött a pénteki nyitásban. Milánó a tőzsdei kereskedés 1,03 százalékos, Madridban 0,68 százalékos indexemelkedéssel indult pénteken
A hónap folyamán az olajár emelkedett, a WTI öt százalékkal, a Brent pedig két százalékkal emelkedett és mindkét olajtípus már az ötödik egymást követő hónapot zárhatja emelkedéssel.
Az európai piacok nyitásakor a WTI ára hordónként 105,68 dolláron állt 0,30 százalékos napi emelkedéssel, a Brent ára pedig 0,55 százalékkal ment fel 108,18 dollárra.
Az arany spot ára unciánként 1912,30 dollár 0,95 százalékos napi emelkedéssel. Az arany ára áprilisban egy százalékkal emelkedett és közel nyolc százalékkal az elmúlt két hónapban
Az eurót 1,05444 dolláron jegyzik 0,08 százalékos gyengüléssel. Az euró árfolyama 2017 áprilisa óta a legalacsonyabb szintnél tart.
A dollárindex 2002 decembere óta az első alkalommal emelkedett 104 pont fölé, az európai piacok pénteki nyitásakor 0,40 százalékkal állt alacsonyabban 103,20 ponton - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná