Londonban 0,41 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,75 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 0,81 százalékkal végzett alacsonyabban. A milánói tőzsdeindex 0,85 százalékot, a madridi 0,66 százalékot veszített a hétfői kereskedésben.
Az európai indexeket a gyenge kínai gazdasági növekedési adat mellett az energiaárak emelkedése miatt újraéledt inflációs aggodalmak nyomták le hétfőn. A kínai gazdaság a harmadik negyedévben a várt 5,2 százaléknál kisebb mértékben, 4,9 százalékkal nőtt éves bázison természeti csapásokra, járványgócok megjelenésére és az áramellátás kihagyásaira visszavezethető okokból. A második negyedévben még 7,9 százalékos volt az éves növekedés.
Kapcsolódó
Az európai indexek pénteken nyereséggel zártak és a hetet is hónapok óta a legnagyobb emelkedéssel fejezték be. Az emelkedés elsősorban a kezdődő harmadik negyedévi eredmény beszámoló szezon első, bizakodásra okot adó publikációinak volt köszönhető - írja az MTI.
Frankfurtban például a pénteki erősödés szeptember végi szintre vitte fel az indexet, a tőzsde heti emelkedése pedig március óta a legjobb, 2,5 százalékos lett. A párizsi index szeptember eleji szintre tért vissza pénteken és 2,6 százalékos heti nyereséget ért el. A londoni index 20 havi szintet ért el 1,9 százalékos heti nyereséggel. A milánói index 1,7 százalékkal emelkedett az elmúlt héten és ezzel kilenc heti csúcsot ért el.
Az olajár kezdeti emelkedés után az európai zárás idejére már vegyesen alakult hétfőn. A WTI nap közben 83 dollár felett is járt, ami új hét éves csúcs. A Brent 85,5 dollár feletti jegyzést is elért, ami az esetében új három éves csúcs. A WTI árcsökkenése az amerikai ipari termelés szeptemberi váratlan visszaesésére vezethető vissza.
Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára hordónként 84,77 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben, ami 0,11 százalékos csökkenésnek felel meg, a WTI ára viszont még tartott valamennyit napi nyereségéből, 0,33 százalékkal állt magasabban 82,55 dolláron. A Brent ára 69 százalékkal, a WTI ára 74 százalékkal áll az év eleji felett.
Az eurót 0,05 százalékkal jegyzik erősebben 1,1604 dolláron, az arany spot ára unciánként 1768,36 dolláron 0,06 százalékos napi emelkedésnél áll.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Krónikus spirál: ez a három betegség durván megrövidíti az életét