Az előző heti történelmi csúcsok után a héten negatív korrekció jellemezte a hazai tőzsdeindexet, a BUX a romló nemzetközi befektetői hangulatban esett az 52 ezer pontos csúcs áttörését követően - írja összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt.
A hét hírei kapcsán felidézték, hogy folytatódott a hazai kamatemelési ciklus. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 30 bázisponttal emelte az alapkamatot és a kamatfolyosót, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak. A jegybank bejelentette azt is, hogy megkezdik az állampapír-vásárlási program fokozatos és óvatos kivezetését, a Növekedési kötvényprogram keretösszegét pedig 400 milliárd forinttal, 1550 milliárd forintra emelték.
Közös holdingot hoz létre a 4iG Nyrt. az állammal. A megállapodás értelmében a vállalat a tulajdonába kerülő, távközlési profillal működő társaságokat apportálja az állammal közös társaságba - az Antenna Hungária Zrt.-be - és a holdingban a 4iG többségi tulajdont szerezhet.
A héten a legnagyobb, 1,52 százalékos erősödést a Mol érte el, a papír 2398 forinton zárt pénteken, heti forgalma 6,43 milliárd forint volt - írja az MTI.
A Magyar Telekom árfolyama 0,93 százalékkal nőtt, pénteken 435 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 872,2 millió forintot tett ki.
Az OTP-részvények ára 1,49 százalékkal csökkent a héten, pénteken 17 475 forinton zárt a részvény, heti forgalma meghaladta a 23,1 milliárd forintot.
A vezető részvények közül a hét vesztese a Richter volt, árfolyama 4,52 százalékkal csökkent, pénteken 8660 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma megközelítette a 12,2 milliárd forintot.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4079,53 ponton fejezte be a hetet, ami 69,80 ponttal, 1,74 százalékkal magasabb az előző hetinél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben