A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,30 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,50 százalékos emelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést.
Londonban 0,05 százalékos indexemelkedéssel indult a tőzsdenap. a frankfurti index 0,51 százalékkal, a párizsi 0,11 százalékkal kezdett magasabban. Milánóban 0,46 százalékos, Madridban 0,34 százalékos indexemelkedéssel nyitott csütörtökön a tőzsde.
A londoni index szerdai záróértékén 4,5 százalékkal állt az év eleji alatt, a DAX 21,2 százalékkal, a parázsi index 16,3 százalékkal, a milánói 21,9 százalékkal, a madridi pedig 13,0 százalékkal csökkent az év eleje óta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,58 pontos emelkedéssel, 39 522,88 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,35 százalékkal erősödött – írja az MTI.
Az olajárak határozhatják meg a tőzsdei kereskedést
Az olajár a hét eleje óta már mintegy 10 százalékkal emelkedett. Az OPEC+ szerdán kitermelésének csökkentését jelentette be napi 2 millió hordóval, ami a globális felhasználás mintegy 2 százalékának felel meg.
Az európai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj változatlan áron 87,76 dolláron állt hordónként a nemzetközi kereskedelemben, a Brent ára pedig 0,31 százalékkal csökkent 93,08 dollárra.
Az arany spot ára 0,49 százalékkal emelkedett 1724,20 dollárra unciánként, az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben 0,9909 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat