A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,84 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 102 968,67 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy pénteken alapvetően negatív hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Ezt követte a Budapesti Értéktőzsde kereskedése is, a BUX kisebb csökkenése ellenére a magyar tőzsde európai társaihoz képest felülteljesített, a forgalom az átlaghoz képest magasabban alakult.

Kifejtette, a negatív nemzetközi tőzsdei hangulat arra vezethető vissza, hogy csütörtökön az amerikai regionális kisebb bankok kedvezőtlen jelentést tettek közzé.

A rossz minőségű hitelállományok miatt a befektetőkben bankszektorral szembeni félelem alakult ki, és ez általános eladási hullámot indított el a banki papíroknál.

Hozzátette, ez látszott az OTP árfolyamában is, a vezető magyar részvények közül leginkább a banki papír ára csökkent. A 4iG részvényeiben jelentős forgalmat bonyolítottak le pénteken, az árfolyamot továbbra is spekuláció hajtja.

  • A Mol 14 forinttal, 0,51 százalékkal 2744 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 0,98 százalékkal 30 330 forintra esett, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,78 százalékkal 1786 forintra gyengült, forgalma 426,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,37 százalékkal 10 360 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9854,58 ponton zárt pénteken, ez 198,04 pontos, 2,05 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!