Az amerikai deviza elsősorban a jennel szemben lépett át egy bűvös határt. A 100-as szint felett a keresztárfolyam négy éve nem járt már, most azonban az amerikai monetáris lazítás a végéhez közeledhet, míg japánban gőzerővel folytatják, így szinte egyértelmű az irány a devizapárban. Technikai alapon a 100-a szint átlépésével akér 105-ig is elmehet a dollár a jennel szemben.
Az euróhoz képest is izmosodott a zöldhasú árfolyama. Délután 1,30 közelében kereskedtek a devizapárral, ez azonban még mindig belül van az elmúlt időszak 1,295 és 1,325 közötti sávjában. Így itt igazi izgalomról nem beszélhetünk.
Mindez meglátszott a forint árfolyamán is. A dollár erősödésével párhuzamosan megállt a forint erősödése, és ezen az újabb magyar megszorító csomag sem változtatott. Az euróval szemben 292 és 294 között mozgott a forint, péntek este nagyjából a sáv közepén 293-nál állt az árfolyam.
Elbotlott viszont a frank, a svájci deviza árfolyama 1,24 fölé gynegült az euróval szemben, ami főleg a dollár erősödése mellett volt érdekes. Így este egy frankért 236 forintot kellett már csak adni, míg a dollár egysége 225,20 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Közel 100 év után vitte vissza a könyvtári könyvet, hihetetlen összeget kellett volna fizetnie

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Egy magyar feltaláló begyújtja a rakétákat: konténerből épít lakóházat a föld alá

Németország beáll a sor elejére és magával húzza európai partnereit is
