A HRT megszerezte azokat a dokumentumokat, amelyekből véleménye szerint egyértelműen kiderül, hogy a pénzügyi felügyelet vizsgálja azt is, hogy a Mol INA-ban meglévő részvényeinek eladásával kapcsolatos hírre miért nem reagált az INA. A HRT információi szerint Áldott Zoltán szerepe is vizsgálat tárgya, mivel ő az INA igazgatóságának az elnöke és egyben a Mol tárgyalódelegációjának is tagja, ami esetleg felvetheti az összeférhetetlenség kérdését - állítja a HRT.
A hírre a horvát pénzügyi felügyelet nem kívánt reagálni. Az INA szerint a bizalmas információk kezelése és Áldott Zoltán részvétele a tárgyalásokon összhangban van a törvényi előírásokkal és a vállalat belső szabályzatával is, ezért a horvát olajvállalat szerint nem fér kétség a törvényesség betartásához - áll a társaság közleményében.
A HRT információi szerint Budapesten a Mol úgynevezett adatszobát nyitott, hogy a potenciális érdeklődők betekintést nyerjenek az INA működésével kapcsolatos információkba. Ezt a Mol is megerősítette a televízió szerint.
Reagált a Mol Nyrt.
A Mol az MTI megkeresésére annyit közölt, eddig sem, és a jövőben sem kívánja kommentálni az INA lehetséges eladását illető szóbeszédeket. Hozzátették, a horvát média számára szerdán közleményt küldtek, amelyben az állt: mint azt 2013. november 8-án közölték, a Mol Igazgatósága felhatalmazta az ügyvezető testületet, hogy készítse elő a Mol INA-ban meglévő részesedésének értékesítését. A Mol az érvényes jogszabályok szerint jár el, beleértve azon jogszabályokat is, amelyek egyes információk nyilvánosságra hozatalát szabályozzák.A Mol még tavaly novemberben, a Budapesti Értéktőzsde honlapján bejelentette, hogy nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID); mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.
A horvát kormány pedig januárban közölte, hogy az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához (UNCITRAL) fordul a vita rendezése érdekében. A szervezethez intézett levelében azt írta: szeretné, ha részben semmissé nyilvánítanák azt a 2009-es megállapodást, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát.
A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről 2013 szeptemberében kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, míg a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A Mol többször megerősítette, ha nem tud megállapodni a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, a magyar cég kész az INA-részvények eladására is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat