Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint tavaly 80 százalékkal nőttek a bank céltartalékai, amelyek nagy részét a hitelkockázati tartalékok teszik ki.
Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója elmondta, hogy 2020-ban mindenki terveit elsöpörte a világjárvány. Felmérték a kockázatokat, 70 millió lej értékben hoztak létre plusz céltartalékot, és emellett folytatták az Apollo növekedési stratégiájukat, amelynek célja, hogy 2024-re elérjék az 5 százalékos piaci részesedést.
"Ez érzékelhető a helyi tevékenységünk fellendülésében, a hitelezési portfólió 13 százalékos emelkedésében, valamint a 3,74 százalékos piaci részesedés elérésében a hitelezési szegmensben. Ennek köszönhetően sikerült finanszíroznunk a helyi gazdaságot, támogattuk a törlesztések elhalasztását, és pénzügyi segítséget nyújtunk kisvállalkozásoknak és nagyvállalatoknak egyaránt. Közben új bankfiókokat nyitottunk, digitalizáltuk a szolgáltatásainkat, és 200 új alkalmazottal bővült a csapatunk" - idézte a közlemény a vezérigazgatót.
2020-ban az OTP Bank Románia működési eredménye elérte a 163 millió lejt, miután a teljes bevétel 10 százalékkal nőtt a 2019. évihez képest. Az Apollo növekedési stratégiának megfelelően a működési költségek 20 százalékkal emelkedtek. Az OTP Bank Románia jelentős számítástechnikai és digitalizációs fejlesztései hozzájárultak a nagyobb mértékű IT-kiadásokhoz, illetve a bér- és munkaerőköltségek 21 százalékkal nőttek az alkalmazottak számának 13 százalékos emelkedések következtében.
A hitelállomány dinamikus bővülésének köszönhetően a nettó kamatbevétel évi növekedése 10 százalékos volt és elérte a 451 millió lejt, a kamatmarzs 15 bázispontot csökkent az 2019. évihez képest.
A teljesítő hitelek volumene 13 százalékkal nőtt. Emlékeztettek, hogy az OTP Bank Románia aktívan részt vesz a román kormány által garantált finanszírozási programokban, ennek következtében 15 százalékkal nőtt a mikro- és kkv-hitelek állománya, míg a vállalati üzletág 9 százalékos hitelállomány-növekedést könyvelhetett el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Megszólal Tiborcz István, minden részlet kiderül az értékmentésről

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Feleszméltek a kkv-k, sorakoznak ezekért az autókért

Lemondott az izlandi miniszter, akinek 36 éve gyermeke született egy 15 éves fiútól

Rossz hírt kaptak a magyar munkavállalók: háromnegyedüket érinti a baj

Pusztító repülőgépeket ont a Boeing: a fegyverkezési láz elérte a vállalatot

Beragadt a forint, a sztorit most az állampapírpiacon írják

Rászáll a NAV az otthonfelújítással csalókra
