A Morgan Stanley befektetési bank és pénzügyi szolgáltató elemzőinek várakozása szerint a Brent kőolaj hordónkénti ára 100 dollárra emelkedik az idei év második felében - írta meg az OE Digital, hozzátéve, hogy a problémásnak látja a piaci készletezés, a tartalékkapacitások és a beruházási szándék kérdéseit is.
Az elemzők az olyan kulcsfontosságú olajtermékek piacain, mint a benzin, a gázolaj és a repülőgép-üzemanyag, meredeken eső készleteket látnak, és úgy vélik, hogy a korábban az év harmadik és negyedik negyedévére becsült 90, illetve 87,5 dolláros árelőrejelzésük már nem valószínű.
Kapcsolódó
Az év utolsó két negyedévére ezért 100 dollárra emelték a Brent nyersolaj hordónkénti árára vonatkozó előrejelzésüket.
A határidős piacon a Brent 88 dollár körül billeget ma, míg az amerikai West Texas Intermediate (WTI) kőolaj ettől picivel alacsonyabb áron, 85 dolláron állt. Mindkét benchmark folyamatos erősödést jelez immár ötödik hete.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe