Nagy napra virradtak ma a magyarországi postahivatalok: elindulhat a szuperkötvény papírra nyomtatott változata. Az erről szóló tájékoztató legalábbis ma lép hatályba. Egyelőre viszont korai még a postákra rohanni a nyomtatott állampapírért, mivel az értékpapírok értékesítése még nem kezdődött el. A Napi.hu várja a Magyar Posta válaszát, mikor lesz a tényleges start.
Ami biztos: a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) hatféle címletben lesz megvásárolható: 10 ezer, 50 ezer, 100 ezer, 500 ezer, 1 millió és 2 millió forintosokban. A kamatozása ugyanolyan, mint a dematerializált kötvényé: az első félévben 3,5 százalék a bónusz, a másodikban 4 százalék, majd évente fél százalékponttal emelkedik az ötödik évben egészen 6 százalékig.
Kapcsolódó
Nagy nyereség
Örülhetnek a postások, hogy a már tavasszal beharangozott nyomtatott MÁP+ végre elstartol. A Magyar Posta Zrt. értékpapír-értékesítési tevékenységét ugyanis az idén jócskán megtépázhatta, hogy a korábbi húzótermék, az ingatlanalap visszaváltási határidejét május 15-től 180 naposra kellett módosítani. A posta 50 százalékos tulajdonában lévő brókercég, a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. (MPBSZ) ügyfélállományát pedig néhány napja átvette a Magyar Takarékszövetkezeti Bank (MTB) Zrt.
A postánál így csak a kinyomtatott Kincstári Takarékjegyek (KTJ) értékesítése maradt, emellett ügynökként értékesít még az intézmény Prémium Magyar Állampapírt és dematerializált MÁP+-t a Magyar Államkincstár számára. A Diófa Alapkezelő Zrt. befektetési jegyei viszont az MPBSZ MTB-e olvasztásával kikerültek a termékkörből.
Visszaváltás kis diszkonttal
A nyomtatott MÁP+-t is alacsony diszkonttal váltja vissza a posta. Lejárat előtti visszaváltás esetén az egyes kamatfordulók után lesz egy 5 munkanapos időszakok, amelyben a kamat mellett a névérték 100 százalékán lehet visszaváltani a papírokat. A többi napon 99,75 százalékos árfolyamot fizetnek ki a befektetőknek.
Az új állampapírt közel 2200 postahivatalban lehet majd megvásárolni. A nyomtatott KTJ-t főleg az idősebb korosztály kedvelte, valószínűleg a MÁP+ is a nyugdíjas kisbefektetők körében lesz majd a legkeresettebb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Hátha lehet alkudni kicsit ennek az 5 milliárd forintos balatoni házikónak az árából

Nem maradt egyedül az RTL

Lázár János odaadta valakinek a Balatont
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Nincs kecmec, egyszer lehet büntetlenül hibázni az elit budai kerületben, egyetlenegyszer
